Amikor Károly Elhagyott Egy Fiatalabb Szerelemért, Majd Visszatért, Amikor a Pénztárcája Megérezte a Súlyt

„Nem hiszem el, hogy ezt teszed velem!” – kiáltottam Károlynak, miközben a bőröndjeit pakolta. Az eső kopogott az ablakon, mintha az ég is sírna velem együtt. Károly nem nézett rám, csak folytatta a pakolást. „Ez nem az, aminek látszik, Anna,” mondta halkan, de a hangjában nem volt meggyőződés.

Két évtizedet töltöttünk együtt, és most úgy éreztem, mintha egy idegen állna előttem. Az elmúlt hónapokban egyre távolabb került tőlem. Késő estig dolgozott, vagy legalábbis ezt mondta. De a parfüm illata az ingjén és a titkos telefonhívások mindent elárultak.

„Ki ő?” – kérdeztem remegő hangon. Tudtam a választ, de hallani akartam tőle. „Charlotte,” válaszolta végül. Egy fiatalabb nő, aki elcsavarta a fejét.

A következő hetekben próbáltam összeszedni magam. A gyerekeink már felnőttek és saját életüket élték, így egyedül maradtam a házban, amely tele volt közös emlékekkel. Minden sarokban ott volt Károly jelenléte, és minden nap újra meg újra összetört a szívem.

Közben Károly és Charlotte élete sem volt olyan mesés, mint ahogy azt elképzelték. Charlotte fiatalos életstílusa és költekezése hamar megterhelte Károly pénztárcáját. A közös nyaralások, drága éttermek és luxus ajándékok hamar kimerítették a megtakarításait.

Egy nap váratlanul megjelent az ajtómban. „Anna, beszélnünk kell,” mondta bűnbánó arccal. „Sajnálom, amit tettem. Hibáztam.” De már nem voltam az a nő, aki két évvel ezelőtt voltam. Megtanultam egyedül élni, és újra felfedeztem önmagamat.

„Túl késő van, Károly,” válaszoltam higgadtan. „Nem tudom visszaforgatni az időt, és nem is akarom.” Láttam rajta a megbánást, de tudtam, hogy nem csak engem veszített el, hanem önmagát is.

Ahogy becsuktam az ajtót mögötte, egy részem még mindig fájt, de tudtam, hogy helyesen döntöttem. Az élet megy tovább, és nekem is tovább kell lépnem.

Vajon miért van az, hogy csak akkor értékeljük igazán azt, amink van, amikor már elveszítettük? Talán soha nem fogom megérteni teljesen Károly döntéseit, de egy dolgot biztosan tudok: az én életem most már csak rajtam múlik.