A múlt árnyéka: Egy család jövőjéért vívott harc
– Megint késik – suttogtam magam elé, miközben az ablakon át bámultam a sötét, esőáztatta utcát. A falióra már negyed kilencet mutatott, Gábor pedig még mindig sehol. A vacsora kihűlt, a gyertyák leégtek, és bennem egyre nőtt a feszültség. Tudtam, hol van: Juditnál, az exfeleségénél, aki mindig talál valami ürügyet, hogy magához láncolja őt. Ma este Marci, a közös fiuk beteg lett – legalábbis ezt írta Gábor az üzenetben.
A telefonom megvibrált. „Ne haragudj, Zsófi, de Marci lázas. Judit azt mondja, jobb lenne, ha itt maradnék éjszakára. Holnap reggel megyek.” Egy pillanatra elöntött a düh és a tehetetlenség. Hányszor játszotta már el ezt Judit? Hányszor kellett már lemondanom a közös terveinkről miatta? És hányszor mondta Gábor, hogy ez csak átmeneti állapot?
Másnap reggel Gábor fáradtan lépett be az ajtón. A szemében bűntudat csillogott.
– Sajnálom, Zsófi. Nem akartam így alakulni. Marci tényleg rosszul volt.
– És Judit? – kérdeztem halkan. – Ő is rosszul volt?
Gábor sóhajtott.
– Ne kezdjük újra! Tudod jól, hogy csak Marci miatt voltam ott.
– De miért kell mindig ott lenned? Miért nem tudod egyszer végre azt mondani Juditnak, hogy most nem? Hogy van egy új életed?
Gábor leült mellém az ágy szélére.
– Ez nem ilyen egyszerű. Judit képes lenne eltiltani tőlem Marcit. Fenyegetett már ezzel. Nem akarom elveszíteni a fiamat.
A szívem összeszorult. Értettem őt, mégis úgy éreztem, minden alkalommal egy kicsit jobban eltávolodik tőlem. Judit árnyéka ott lebegett közöttünk – láthatatlanul, de kitapinthatóan.
Aznap este Marci nálunk aludt. Próbáltam kedves lenni hozzá, de ő is feszült volt.
– Anya azt mondta, te nem szereted őt – bökte ki vacsora közben.
– Ez nem igaz, Marci – válaszoltam halkan. – Én csak szeretném, ha mindenki boldog lenne.
– De anya sírt miattad – nézett rám vádlón.
Nem tudtam mit mondani. Csak ültem ott némán, miközben Gábor zavartan piszkálta a tányérján a krumplit.
Az ilyen esték egyre gyakoribbak lettek. Judit minden alkalmat megragadott, hogy beleszóljon az életünkbe: ha Marci nálunk volt, üzenetekkel bombázta Gábort; ha visszament hozzá, panaszkodott neki rólam. Egy alkalommal még azt is felhozta, hogy Gábor velem biztosan nem tud majd igazi családot alapítani.
Egyik este Gábor későn ért haza. Az arca sápadt volt.
– Zsófi… Judit ügyvédhez ment. Azt mondja, kérni fogja a kizárólagos felügyeletet Marcira.
– Miért? – kérdeztem döbbenten.
– Azt mondja, rossz hatással vagy rá… hogy Marci szorong nálunk…
A könnyeim kicsordultak. Hát tényleg én vagyok a hibás? Tényleg én teszem tönkre ezt a családot?
Aznap éjjel alig aludtam. A plafont bámultam és azon gondolkodtam: vajon megéri ez az egész? Vajon képes vagyok-e elviselni ezt az örökös harcot egy olyan múlt árnyékával, amely sosem lesz igazán a múlt?
Másnap reggel Gábor átölelt.
– Ne hagyj el… kérlek…
– Nem akarom feladni – suttogtam –, de nem tudom meddig bírom még.
A munkahelyemen is egyre nehezebben koncentráltam. A kolléganőm, Ági egyszer félrehívott.
– Zsófi, minden rendben otthon?
– Nem igazán – vallottam be. – Néha úgy érzem, mintha nem is én lennék fontos Gábornak… hanem csak Judit és Marci.
Ági megszorította a kezem.
– Ha szereted Gábort, harcolj érte! De ne felejtsd el: te is számítasz.
Hazafelé menet azon gondolkodtam: vajon tényleg harcolnom kell? Vagy inkább elengedni mindent?
Egy hét múlva bírósági idézést kaptunk. Judit valóban beadta a keresetet. Az ügyvédünk szerint jó esélyünk van megtartani a közös felügyeletet, de minden attól függ: hogyan viselkedünk a következő hetekben.
Az ítélet napján remegő kézzel fogtam Gábor kezét a tárgyalóterem előtt.
– Bármi lesz is… együtt maradunk? – kérdeztem tőle halkan.
– Igen – felelte határozottan –, együtt.
A bíró végül úgy döntött: marad a közös felügyelet. Judit arcán láttam a dühöt és a csalódottságot. Marci hozzánk szaladt és átölelt minket.
De tudtam: ez csak egy csata volt a sok közül. Judit nem fogja feladni könnyen. És én sem vagyok biztos benne, hogy örökké bírni fogom ezt az állandó harcot.
Most itt ülök az ablakban és nézem az őszi esőt. Vajon tényleg lehet új életet kezdeni valaki múltjával együtt? Vagy mindig csak árnyék maradok egy másik nő történetében?