„Ne gyere többet, anya” – Egy magyar család széthullása egy hazugság miatt

„Ne gyere többet, anya!” – a fiam hangja úgy vágott belém, mint a kés. Ott álltam a panelház harmadik emeletén, a folyosón, kezemben a frissen sütött túrós batyuval, amit egész délelőtt készítettem nekik. A lakás ajtaja becsapódott előttem, és csak a csend maradt. A csend, ami mindennél hangosabb volt.

Nem értettem. Nem értettem, hogyan juthattunk idáig. Még reggel is azt hittem, hogy minden rendben van – vagy legalábbis rendben lesz. De most, ahogy ott álltam, a szívem összeszorult. A fiam, Gergő, akit egyedül neveltem fel, akinek mindent feláldoztam, most úgy nézett rám, mintha idegen lennék.

„Miért mondod ezt?” – kérdeztem halkan, de már csak az ajtónak beszéltem. A könnyeim végigfolytak az arcomon. Az egész házban érezni lehetett a vasárnapi húsleves illatát, de nekem csak a veszteség szaga maradt.

Az egész egy héttel korábban kezdődött. Gergő és Anna, a menye, összevesztek valamin. Anna felhívott aznap este.

– Margit néni, beszélhetnénk? – kérdezte remegő hangon.
– Persze, kicsim. Mi történt?
– Gergő… azt mondta, hogy maga mondott neki valamit rólam… hogy én…

Itt elcsuklott a hangja. Próbáltam nyugtatni, de nem értettem semmit.

– Anna, én semmit nem mondtam Gergőnek rólad! – próbáltam magyarázni.
– De ő azt mondja, maga szerint én megcsalom őt…

A vér is megfagyott bennem. Honnan jött ez az egész? Soha életemben nem mondtam ilyet! Anna zokogott a telefonban, én pedig csak ismételgettem: „Nem igaz! Nem igaz!”

Másnap Gergő hívott.
– Anya, miért mondtad ezt Annáról?
– Gergő! Én ilyet soha nem mondtam!
– De ő azt mondja… És te mindig is féltékeny voltál rá…

A szavak összezavartak. Féltékeny? Én? Csak szerettem volna, ha boldogok. Ha Gergő boldog.

Azóta minden nap egyre hidegebb lett köztünk. Anna kerülte a tekintetemet, Gergő pedig egyre ritkábban hívott fel. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy valami félreértés történt, de mintha falnak beszéltem volna.

Aztán jött az a vasárnap. Elvittem nekik a kedvenc sütijüket, hátha egy kis otthoni íz segít helyrehozni mindent. De Anna már az ajtóban állt keresztbe tett karral.

– Nem kellett volna jönnie – mondta halkan.
– Csak beszélni szeretnék veletek…
– Nem hiszünk magának – vágta rá Gergő a hátam mögül.

A szívem összetört. Hogy lehet az, hogy egy hazugság ilyen könnyen elválaszt egy anyát a fiától? Hogy lehet az, hogy mindaz a szeretet és törődés semmit sem ér egyetlen vád mellett?

Hazafelé menet végig azon gondolkodtam: hol rontottam el? Talán tényleg túl sokat szóltam bele az életükbe? Túl gyakran adtam tanácsot? Lehet, hogy Anna tényleg úgy érezte, hogy nem fogadom el? De soha nem akartam rosszat! Csak féltem attól, hogy Gergő boldogtalan lesz.

Az otthonom üres volt és hideg. A fényképek a polcon – Gergő kisgyerekként a játszótéren, Gergő az érettségin – most mintha gúnyolódtak volna rajtam: „Látod? Már nincs szüksége rád.”

Egy hétig nem beszéltünk. Minden nap vártam egy üzenetet vagy egy hívást. Semmi. A barátnőm, Ilona próbált vigasztalni.

– Margitkám, ne add fel! Majd rájönnek az igazságra!
– De mi van, ha soha nem jönnek rá? – kérdeztem sírva.

A munkahelyemen is mindenki észrevette rajtam a változást. Már nem nevettem a kollégák viccein. Egyre többször bámultam ki az ablakon.

Egy este aztán csöngettek. Reménykedve rohantam az ajtóhoz – talán Gergő! De csak Anna állt ott.

– Beszélni szeretnék – mondta feszülten.
Beengedtem.
– Margit néni… én… lehet, hogy félreértettem valamit – kezdte halkan.
– Anna, én soha nem mondtam ilyet rólad! Esküszöm!
Anna lesütötte a szemét.
– Gergő nagyon dühös… azt hiszi, maga akar minket szétválasztani…
– Én csak azt akarom, hogy boldogok legyetek! – tört ki belőlem a zokogás.
Anna is sírni kezdett.
– Annyira nehéz minden… Gergő mostanában annyira feszült…

Hosszú órákig beszélgettünk. Végül Anna bólintott:
– Megpróbálok beszélni vele…

De Gergő nem keresett többé. Azóta is csak várok. Néha látom őket az utcán – Anna rám mosolyog félénken, de Gergő elfordítja a fejét.

Minden este ugyanazt kérdezem magamtól: tényleg ilyen könnyű elveszíteni azt, akit a legjobban szeretsz? Egy hazugság tényleg képes mindent tönkretenni?

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani annak, aki elfordult tőlünk egy szó miatt?