Elég volt a sógornőmből: Minden hétvégén nálunk van, és lassan szétesik a családom

– Már megint itt van? – kérdeztem halkan, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a kávémat kavargattam. A nappaliból nevetés hallatszott, Zsuzsa hangja harsányan visszhangzott a lakásban. Gábor rám nézett, és próbált mosolyogni, de a szeme elárulta, hogy ő is feszeng.

– Csak egy hétvége, Anna – mondta halkan. – Tudod, hogy mostanában nehéz neki.

– Minden hétvége nehéz neki? – csattantam fel, majd gyorsan elharaptam a mondat végét. Nem akartam veszekedést, de már hónapok óta gyűlt bennem a feszültség. Zsuzsa minden pénteken megérkezett egy nagy táskával, elfoglalta a vendégszobát, és vasárnap este ment csak haza. Közben mindent átrendezett, beleszólt a gyereknevelésbe, sőt még a vasárnapi ebéd menüjét is ő döntötte el.

A lányom, Dóri már csak legyintett, amikor Zsuzsa megjelent. – Anya, most is ő fogja eldönteni, mit nézünk este? – kérdezte egyszer szomorúan. A fiam, Marci pedig inkább a szobájába zárkózott ilyenkor.

Az első években nem bántam. Zsuzsa egyedülálló volt, nehéz időszakon ment keresztül. De most már úgy éreztem, mintha nem is lenne saját otthonom. Minden hétvégén vendégségben éreztem magam a saját házamban.

Egy szombat reggel különösen rosszul indult. Zsuzsa már korán fent volt, kávét főzött – persze úgy, ahogy ő szereti –, és hangosan telefonált az anyósommal.

– Anyu, hát persze, hogy itt vagyok! Anna olyan rendetlen, muszáj segítenem nekik! – hallottam a szavait. A vérnyomásom az egekbe szökött.

Bementem a konyhába.

– Zsuzsa, kérlek, ne beszélj így rólam! – szóltam rá remegő hangon.

– Jaj, ne sértődj már meg! Csak vicceltem – legyintett.

De nem volt vicces. Az egész életem kezdett szétesni. Gábor mindig azzal védekezett, hogy Zsuzsa a család része, segíteni kell neki. De ki segít nekem?

Egyik este Gáborral összevesztünk. – Nem bírom tovább! – mondtam ki végre hangosan. – Úgy érzem magam, mint egy cseléd a saját házamban! Zsuzsa mindent irányít!

Gábor csak nézett rám döbbenten. – Anna, túlreagálod…

– Túlreagálom? Nézd meg a gyerekeket! Dóri már nem akar itthon lenni hétvégén! Marci bezárkózik! És én… én sírva alszom el minden vasárnap!

A következő hétvégén próbáltam beszélni Zsuzsával is.

– Zsuzsa, szeretném, ha most kivételesen otthon maradnál. Szükségünk van egy kis családi időre.

– Miért? Már nem vagyok család? – kérdezte sértetten.

– Dehogynem… csak… néha nekünk is kell egy kis nyugalom.

Zsuzsa megsértődött és elrohant. Gábor egész este hallgatott. Másnap anyósom hívott fel.

– Anna, hogy lehettél ilyen kegyetlen? Zsuzsa mindig segített nektek!

– Anyuka, én is ember vagyok! Nekem is vannak határaim! – mondtam sírva.

A következő hetekben feszültség uralkodott otthon. Gábor kevesebbet beszélt velem. A gyerekek örültek a csendnek, de én magányosabb voltam, mint valaha.

Egy este Dóri odabújt hozzám.

– Anya, ugye most már minden hétvégén együtt leszünk?

– Igen, kicsim… próbálom megoldani – suttogtam.

De vajon jól tettem? Túl önző voltam? Vagy végre kiálltam magamért? Meddig kell tűrnünk mások elvárásait a saját boldogságunk rovására?