Miris a káoszban: Egy házi légfrissítő és a családi vihar
– Már megint ez a bűz! – csattant fel anyám, miközben becsapta a fürdőszoba ajtaját. A hangja visszhangzott a panelház vékony falai között, és biztos voltam benne, hogy a szomszédok is mindent hallanak. Ott álltam a konyhában, kezemben egy befőttesüveg, benne citromhéj, szódabikarbóna és néhány csepp levendulaolaj. A YouTube-on azt mondták, ez majd minden szagot elűz. De anyám arca alapján inkább újabb problémát hoztam a házba.
– Zsófi, miért nem lehet egyszerűen boltit venni? – kérdezte apám, miközben a reggeli kávéját keverte. – Miért kell mindig mindent túlbonyolítani?
– Mert egészségesebb! – vágtam vissza dacosan. – És olcsóbb is. Meg amúgy is, legalább próbálkozom valami újat csinálni.
A testvérem, Gergő csak a szemét forgatta. – Majd ha a vécé illata miatt kirúgnak az iskolából, akkor is ilyen lelkes leszel?
Nem szóltam semmit. Inkább elvonultam a fürdőbe, és letettem az üveget a polcra. Az illat… nos, nem volt pont olyan, mint amire számítottam. A citrom és levendula helyett valami furcsa, savanykás szag terjengett. De nem adtam fel.
Aznap este vacsora közben újra előkerült a téma.
– A szomszéd Marika néni panaszkodott, hogy furcsa szag jön tőlünk – mondta anyám fáradtan. – Nem akarom, hogy azt higgyék, nem tartjuk rendben a lakást.
– Majd beszélek vele – ajánlottam fel gyorsan.
Másnap reggel Marika néni már az ajtóban várt rám.
– Drága Zsófikám, tudod, én nem akarok panaszkodni, de olyan különös illatok jönnek át hozzátok… Nem vagy beteg? Vagy valami új tisztítószert használsz?
Elpirultam. – Csak egy kis házi légfrissítőt próbáltam ki…
– Hát, lehet, hogy jobb lenne a régi jól bevált módszereknél maradni – mondta jelentőségteljesen.
A liftben összefutottam Feri bácsival is, aki csak annyit mondott: – Lányom, nálatok most vagy tavaszi nagytakarítás van, vagy valami nagyon elromlott.
Otthon újabb vita várt. Anyám már idegesen pakolta a mosógépet.
– Miért kell mindig neked kísérletezni? Nem elég bajunk van így is? Gergő egész nap csak a gép előtt ül, apád folyton dolgozik, én meg próbálom egyben tartani ezt az egészet… Most még a szomszédok is azt hiszik, valami baj van velünk!
– Csak segíteni akartam – suttogtam.
– Segíteni? Akkor inkább mosogass el! – csattant fel anyám.
A könnyeimet nyelve álltam neki a mosogatásnak. Aztán este Gergő bejött hozzám.
– Ne vedd magadra – mondta halkan. – Anyu mostanában mindenen kiakad. Szerintem tök jó, hogy próbálkozol. Csak… talán legközelebb előbb teszteld le kint az erkélyen.
Nevetnem kellett. – Lehet igazad van.
Másnap délután apám leült mellém.
– Tudod, Zsófi, néha tényleg túlzásba viszed ezt az egész „csináld magad” dolgot. De legalább próbálsz változtatni. Ez több, mint amit sokan tesznek.
– De mindenki csak panaszkodik…
– Az emberek mindig panaszkodnak. Főleg ebben a házban – mosolygott fáradtan.
Aznap este végül kidobtam a házi légfrissítőt. Anyám sóhajtott egy nagyot.
– Köszönöm.
De valami megváltozott bennem. Rájöttem, hogy nem csak a szagokról van itt szó. Hanem arról, hogy mennyire nehéz megtalálni az egyensúlyt: segíteni akarsz, de közben mindenki mást vár el tőled. Hogy egy apró dologból is lehet hatalmas családi dráma. És hogy néha pont ezek az apróságok mutatják meg, mennyire fontosak vagyunk egymásnak – még ha ezt kiabálva vagy sírva is mondjuk el.
Most itt ülök az ablakban, nézem a panelház fényeit és azon gondolkodom: vajon tényleg ennyire törékeny a családi béke? Vagy csak túl nagy jelentőséget tulajdonítunk ezeknek az apró dolgoknak? Ti mit gondoltok: tényleg egy légfrissítő miatt lehet ekkora vihar egy pohár vízben?