„Hazajött, és azonnal közölte: válni akarok” – Egyetlen pillanat alatt omlott össze a világom

– Válni akarok. – Gábor hangja olyan halkan csengett, mintha csak egy szélfuvallat suttogta volna a szavakat, de mégis úgy csapott le rám, mint egy villám. A konyhaasztalnál ültem, kezemben a vacsorára készített paprikás krumpli fakanalával, és néztem rá. Nem értettem. Nem akartam érteni.

– Miért? – kérdeztem végül, miközben éreztem, hogy a kezem remegni kezd. A lányunk, Dóri, a szobájában tanult, semmit sem sejtett abból, ami éppen történt.

Gábor nem nézett rám. A cipőjét bámulta, mintha ott keresné a választ. – Elfáradtam. Már régóta nem érzem jól magam ebben a házasságban. Sajnálom.

A szívem összeszorult. Tizenhat év. Együtt építettük fel ezt az életet. A panelház negyedik emeletén minden sarkon ott voltak a közös emlékeink: az első karácsonyunk, amikor még csak egy matracunk volt; Dóri első lépései; a veszekedések és kibékülések. És most mindez semmivé lett egyetlen mondattól.

Anyám szavai visszhangoztak bennem: „Soha ne add fel önmagad, még akkor sem, ha mindenki más elfordul tőled.” Gyerekkoromban sokszor mondta ezt, amikor apám elment, és ő egyedül maradt velem és az öcsémmel. Akkor nem értettem igazán, most viszont minden szava égetett.

– És Dóri? – kérdeztem halkan.

– Majd megbeszéljük vele együtt – mondta Gábor fáradtan. – Nem akarom bántani őt.

Aznap este nem tudtam aludni. Hallottam, ahogy Gábor a kanapén forgolódik. Dóri ajtaján keresztül kiszűrődött a halk zene. Én pedig csak feküdtem az ágyban, és próbáltam visszaemlékezni arra a lányra, aki valaha voltam – mielőtt feleség lettem volna, mielőtt anya lettem volna.

Másnap reggel Gábor már korán elment dolgozni. Dóri álmosan jött ki a szobájából.

– Anya, miért sírtál éjjel? – kérdezte halkan.

Nem tudtam hazudni neki. Leültem mellé az asztalhoz.

– Apával nehéz időszakon megyünk keresztül – mondtam óvatosan. – Lehet, hogy változások lesznek.

Dóri csak bólintott. Tizennégy éves volt, de mintha hirtelen felnőtt volna. Megfogta a kezem.

– Szeretlek – mondta egyszerűen.

Aznap délután anyámhoz mentem. A régi lakótelepi lakásban minden ugyanolyan volt, mint gyerekkoromban: a kávé illata, a kopott szőnyeg, a falon az öreg családi fotók.

– Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap – mondta anyám csendesen, amikor elmeséltem neki mindent. – Gábor mindig is gyáva volt szembenézni a problémákkal.

– De én is hibás vagyok – suttogtam. – Talán túl sokat dolgoztam, talán nem figyeltem rá eléggé…

Anyám megrázta a fejét.

– Ne hibáztasd magad! Egy kapcsolat két emberen múlik. Most magadra kell gondolnod és Dórira.

Hazafelé menet azon gondolkodtam, hogyan tovább. A munkahelyemen már így is nehezen viseltem el a főnököm állandó kritizálását; most pedig még ez is…

A következő hetekben Gábor egyre kevesebbet volt otthon. Egyik este későn jött haza, és éreztem rajta az idegen parfüm illatát. Nem kérdeztem semmit. Már nem volt mit mondani.

Dóri is megváltozott. Csendesebb lett, többet zárkózott be a szobájába. Egy este azonban odajött hozzám.

– Anya, félek attól, hogy minden megváltozik – mondta könnyes szemmel.

Átöleltem.

– Én is félek – vallottam be neki –, de együtt erősebbek vagyunk.

A válás kimondása után Gábor elköltözött egy albérletbe Zuglóba. A lakás üresnek tűnt nélküle, de valahogy mégis könnyebb lett a levegő. Dóri és én új szokásokat vezettünk be: péntek esténként filmnézés, vasárnap közös sütés-főzés.

A munkahelyemen is változás történt: egy nap elegem lett a főnököm beszólásaiból és felmondtam. Féltem attól, hogyan fogom eltartani magunkat egyedülálló anyaként Budapesten, de anyám támogatott mindenben.

Egyik este Dóri leült mellém.

– Anya, büszke vagyok rád – mondta mosolyogva. – Erős vagy.

A könnyeim ismét kicsordultak, de most már nem a fájdalomtól, hanem attól az erőtől, amit tőle és anyámtól kaptam.

Néha még mindig hallom Gábor hangját álmomban: „Válni akarok.” De már nem félek tőle. Tudom, hogy minden nap új esély arra, hogy megtaláljam önmagam – ahogy anyám tanította.

Vajon hány nő él át hasonlót Magyarországon? És vajon hányan mernek újrakezdeni? Ti mit tennétek az én helyemben?