Miért Gondolja a Férjem, Hogy Nem Vagyok Elég Jó Szakács? – Egy Családi Elvárásokkal és Csendes Lázadással Teli Élet

– Már megint pörköltet főztél? – kérdezte Gábor, miközben leült az asztalhoz, és a villájával kelletlenül piszkálta a tányérján gőzölgő ételt.

A szívem összeszorult. Tudtam, hogy nem lesz elégedett. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hozta szóba Ágnes főztjét. Ágnes, a közös barátunk felesége, aki minden vasárnap újabb és újabb különlegességekkel kápráztatja el a társaságot. Gábor mindig lelkesen mesélte, milyen omlós volt a hús, mennyire pikáns a mártás, és hogy Ágnes még a desszertet is maga készítette. Én pedig ott ültem mellette, és úgy éreztem magam, mint egy rossz tanuló, akit folyton másokhoz mérnek.

– Ha nem ízlik, ne edd meg – mondtam halkan, de a hangom remegett.

– Nem erről van szó, csak… Tudod, Ágnes mindig valami újat próbál ki. Te meg mindig ugyanazokat főzöd. Nem lehetne egy kicsit változatosabb? – nézett rám fáradtan.

A villám megállt a levegőben. Hányszor hallottam már ezt? Hányszor próbáltam új recepteket keresni az interneten, vagy kértem el anyám régi szakácskönyvét? De minden alkalommal, amikor valami újat tettem az asztalra, Gábor csak annyit mondott: „Ez nem olyan, mint anyámé.”

A konyha ablakán át láttam, ahogy a szomszéd gyerekek nevetve fociznak az udvaron. Eszembe jutottak a saját gyerekkorom vasárnapjai: anyám mindig ugyanazt főzte – húslevest és rántott húst –, mégis mindenki boldog volt. Akkoriban nem voltak ilyen elvárások. Most viszont úgy érzem, mintha minden nap vizsgáznom kellene.

Este, amikor Gábor már aludt, csendben ültem a konyhában. A telefonomon végigpörgettem Ágnes Facebook-oldalát: képek tökéletesen tálalt ételekről, mosolygó család, boldog gyerekek. Egy pillanatra elhittem, hogy tényleg én vagyok a hibás. Talán tényleg nem vagyok elég jó.

Másnap reggel anyám hívott.

– Hogy vagy, kicsim?

– Jól vagyok – hazudtam.

– Gábor szereti a főztödet?

– Szereti… – mondtam bizonytalanul.

Anyám hallgatott egy pillanatig.

– Ne hagyd, hogy bárki is elhitesse veled, hogy kevés vagy. Az apád sosem dicsért meg engem sem. De tudod mit? Mégis minden vasárnap együtt ültünk az asztalnál.

Letettem a telefont, és sírtam. Nem tudtam eldönteni, hogy anyám szavai megnyugtattak vagy még jobban összezavartak.

Aznap este Gábor későn jött haza. Fáradt volt és ingerült.

– Miért nincs vacsora?

– Ma nem főztem – mondtam halkan.

– Hogyhogy nem főztél? – nézett rám értetlenül.

– Fáradt vagyok. És őszintén szólva… elegem van abból, hogy sosem vagy elégedett.

Gábor döbbenten nézett rám. Ritkán emeltem fel a hangomat.

– Nem akarok Ágnes lenni – folytattam. – Nem akarok versenyezni senkivel. Ha nem jó neked az, amit csinálok, akkor csináld te magad!

Csend lett. Gábor csak állt az ajtóban, majd szó nélkül bement a hálószobába.

Aznap este először éreztem valami furcsa szabadságot. Mintha ledobtam volna egy nehéz terhet. De másnap reggel újra ott volt bennem a félelem: mi lesz most? Vajon tönkretettem mindent?

A következő napokban Gábor kerülte a szemkontaktust. A vacsorát hidegen ettem meg egyedül. A csend fojtogató volt. Egy este azonban hazajött egy zacskóval.

– Vettem hozzávalókat egy új recepthez – mondta halkan. – Segítesz elkészíteni?

Meglepődtem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez békülési kísérlet vagy csak újabb vizsga.

Ahogy együtt főztünk, először éreztem azt, hogy nem csak nekem kell megfelelnem. Gábor ügyetlenül vágta a hagymát, én pedig nevettem rajta.

– Látod? Nem is olyan könnyű – mondtam mosolyogva.

Ő is elmosolyodott.

– Igazad van. Talán túl sokat vártam el tőled.

Aznap este együtt ettünk. Nem volt tökéletes az étel – sőt! –, de valahogy mégis jobb íze volt mindennél.

Azóta próbálok kevésbé megfelelni másoknak. Néha még mindig elbizonytalanodom, amikor Gábor vagy mások kritizálnak. De már tudom: nem attól leszek jó feleség vagy anya, hogy tökéletesen főzök. Hanem attól, hogy önmagam maradok.

Vajon hány nő érzi még magát így Magyarországon? Hányan veszítik el önmagukat a családi elvárások súlya alatt? Ti mit gondoltok: hol ér véget a kompromisszum és hol kezdődik az önfeladás?