Az árulás illata: Amikor az orrom felfedte a férjem titkát

– Ez nem lehet igaz… – suttogtam magam elé, miközben a kulcsot a zárba illesztettem. Odakint tombolt a vihar, az esőcseppek vadul kopogtak a gangon, mintha figyelmeztetni akarnának: ne menj be. De én csak egy dolgot akartam – végre otthon lenni, átölelni a férjemet, Gábort, és elmesélni neki, hogy ma előléptettek a parfümériában.

Ahogy beléptem, azonnal megcsapott valami furcsa. Nem a megszokott levendula és dohány illat keveréke, amit Gábor mindig magán hordott. Ez valami más volt. Egy édes, egzotikus parfüm, amit azonnal felismertem: Liliom és jázmin – tipikus női illat, ráadásul a legújabb kollekcióból, amit csak néhány helyen lehet kapni Budapesten. A szívem hevesen vert. A lakásban csend volt, csak a fürdőszobából szűrődött ki halk vízcsobogás.

– Gábor? – szóltam be remegő hangon.

– Itt vagyok! – válaszolta gyorsan, de volt valami furcsa a hangjában. Mintha sietve próbálna elrejteni valamit.

Beléptem a nappaliba. Az asztalon két pohár bor, egy félig üres bonbonos doboz és egy női sál hevert. A sálon még ott volt az illat – ugyanaz az édes parfüm. Felkaptam, és az orromhoz emeltem. Nem tévedhettem: ez nem az én illatom volt.

A fürdőszoba ajtaja kinyílt, Gábor kilépett, arca sápadt volt, tekintete ide-oda cikázott.

– Ki volt itt? – kérdeztem halkan, de a hangomban ott vibrált a düh és a kétségbeesés.

– Csak… csak Zsuzsa ugrott át, tudod, a kolléganőm – hebegte.

– Zsuzsa? – nevettem fel keserűen. – És miért hagyta itt a sálját? Miért van női parfüm illat az egész lakásban?

Gábor nem válaszolt. Csak állt ott némán, mint aki lebénult. Éreztem, ahogy minden bizalmam darabokra hullik.

Gyerekkorom óta érzékeny voltam az illatokra. Anyám mindig azt mondta: „Anna, te egyszer még bajba kerülsz emiatt.” Akkor nevettem rajta. Most viszont úgy éreztem, mintha minden érzékem összefogott volna ellenem.

Aznap este nem aludtam. Gábor próbált magyarázkodni, de minden szava üresen kongott. Másnap reggel elment dolgozni, én pedig egész nap csak ültem a konyhában, bámultam a semmibe, és újra meg újra megszagoltam azt az átkozott sálat.

A következő napokban minden apró részlet gyanússá vált. A telefonján új üzenetek jelentek meg – „Köszönöm a tegnap estét!” – írta valaki. A nevét nem ismertem fel. Amikor rákérdeztem, csak annyit mondott: „Csak egy régi barát.”

A családunk mindig is összetartó volt. Anyámék vidéken élnek, apám már rég meghalt. A nővérem, Eszter gyakran jött át hozzánk vacsorázni. Egyik este elmeséltem neki mindent.

– Anna, biztos vagy benne? – kérdezte óvatosan.

– Az orrom sosem tévedett még – válaszoltam keserűen.

Eszter csak bólintott. Tudta jól, hogy mennyire érzékeny vagyok az illatokra. Gyerekkorunkban is mindig én vettem észre elsőként, ha valami baj volt otthon: ha apánk ivott, ha anyánk sírt – mindent éreztem az illatokból.

A következő hétvégén Gábor szülei jöttek át ebédre. Az asztalnál mindenki feszült volt. Anyósom, Ilona néni próbált kedveskedni:

– Anna drágám, olyan jó illat van nálatok! Milyen parfüm ez?

Majdnem elsírtam magam. Gábor rám nézett, de nem szólt semmit.

Ebéd után Gábor elment „sétálni”. Én pedig nem bírtam tovább. Felhívtam Zsuzsát.

– Szia Zsuzsa! Anna vagyok… Gábor felesége.

A vonal másik végén csend lett.

– Igen? – kérdezte végül Zsuzsa bizonytalanul.

– Csak azt szeretném tudni… te voltál nálunk múlt héten?

– Nem… miért kérded?

A gyomrom összeszorult. Hazudott nekem Gábor. Már nem volt kétségem.

Aznap este Gábor későn jött haza. Leültem vele szemben az asztalhoz.

– Mondd el az igazat! Ki volt itt?

Sokáig hallgatott. Végül megtört:

– Sajnálom… Nem akartalak bántani. Nem tudom, mi történt velem…

A könnyeim végigfolytak az arcomon. Az egész világom összeomlott egyetlen pillanat alatt.

A következő hetekben próbáltuk rendbe hozni a dolgokat. Jártunk párterápiára is – egy kedves pszichológushoz, Katalinhoz a Bartók Béla úton –, de minden alkalommal csak újabb sebek szakadtak fel bennem.

A barátaim közül sokan azt mondták: „Anna, engedd el! Megérdemelsz valaki mást.” De én nem tudtam csak úgy továbblépni. Tizenöt év házasság után hogyan lehet újrakezdeni?

Egyik este ültem a régi kanapénkon, kezemben egy pohár borral és azon gondolkodtam: vajon tényleg jobb lett volna nem tudni semmit? Vajon átok vagy áldás ez az érzékeny orr?

Most itt ülök egyedül ebben a lakásban, ahol minden sarkon ott bujkál még az árulás illata. Néha úgy érzem, sosem fogok megszabadulni tőle.

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? Vagy jobb mindent elölről kezdeni?