A folyó titka – Egy öregasszony, egy test, és egy falu újjászületése
– Ne mozdulj, Marika néni! – hallottam a hangot a sötétben, miközben a kezem még mindig remegett a hideg víztől és a félelemtől. A Tisza partján álltam, a hajnali ködben, és egy testet húztam ki a vízből. Nem volt halott. A férfi zihált, ruhája rongyos, csuklója véresre dörzsölve a kötelektől. A szívem majd’ kiugrott a helyéről.
– Ki maga? – kérdeztem suttogva, miközben próbáltam elvonszolni a kis vályogházam felé.
– Segítsen… kérem… – nyögte. A hangja ismerős volt, de nem tudtam hová tenni.
A házban gyorsan betakartam egy pokróccal. A petróleumlámpa fényénél végre felismertem: Szabó Gábor volt az, a falu leggazdagabb embere, akit napok óta keresett az egész ország. A tévében is bemondták: eltűnt, lehet, hogy bűncselekmény áldozata lett.
Kopogtak. Erősen, dühösen. Megdermedtem.
– Marika néni! Nyissa ki! Rendőrség! – kiabálták kívülről.
Gábor rám nézett, szeme tele rémülettel.
– Ne engedje be őket… nem azok, akiknek mondják magukat… – suttogta.
A szívem összeszorult. Tudtam, hogy igazat mond. Itt vidéken mindenki ismer mindenkit, de ezek a hangok idegenek voltak. Egy pillanatig haboztam, aztán visszakiabáltam:
– Nem láttam senkit! Egyedül vagyok!
Csend lett odakint, de éreztem: nem mentek messzire. A függöny mögül lestem ki, miközben Gábort próbáltam ellátni. A kezein mély vágások, arcán kék-zöld foltok. Forró vízzel mostam le a sebeit.
– Ki tette ezt magával? – kérdeztem végül.
– A vejem… és a saját fiam… – mondta elcsukló hangon. – Meg akartak ölni. A pénz miatt. Ha eltűnök, minden az övék lesz. De nem csak ők… van itt valami nagyobb is…
A szavak úgy hullottak rám, mint a Tisza partján a sár: nehéz és nyomasztó volt mind.
Az éjszaka lassan telt. A ház körül mozgást hallottam: léptek a sárban, suttogások. Gábor alig tudott beszélni, de azt mondta: van egy ügyvéd Debrecenben, csak ő segíthet rajta.
Reggelre elhatároztam: segítek neki eljutni oda. Tudtam egy ösvényt a nádas mögött, amit csak én ismerek. Felöltöztettem Gábort a férjem régi kabátjába, és kimentünk a hátsó ajtón.
A falu még aludt, csak néhány kutya ugatott utánunk. A Tisza partján haladtunk, bokrok között bujkálva. Gábor nehezen lélegzett, többször meg kellett állnunk.
– Marika néni… miért segít nekem? – kérdezte egyszer.
– Mert tudom, milyen az, amikor az embernek nincs senkije – feleltem halkan. – Az én fiam is elment Pestre, soha nem ír. Az unokám sem látogat meg. Csak a folyó maradt nekem… meg ez a ház.
Elértünk az ügyvéd házához. Kopogtam.
– Ki az? – szólt ki egy álmos hang.
– Marika néni vagyok… hoztam valakit…
Az ajtó kinyílt. Az ügyvéd először nem hitt a szemének.
– Gábor úr! Hát él?!
Bent gyorsan elmondtuk, mi történt. Az ügyvéd telefonált: rendőrségnek, újságíróknak. Hamarosan tele lett a falu rendőrökkel és kamerákkal.
A vejet és Gábor fiát letartóztatták. Kiderült: évek óta sikkasztottak, zsaroltak másokat is. Az egész ország erről beszélt.
Engem is megkerestek az újságírók.
– Miért segített egy ilyen embernek?
– Mert ember volt bajban – mondtam egyszerűen.
Gábor hálából felajánlott mindent: pénzt, új házat, orvosi ellátást Budapesten.
– Nem kell semmi – ráztam meg a fejemet. – Csak azt kérem: ne feledkezzenek meg rólunk itt vidéken! Legyen orvosunk, legyen tiszta vizünk! Ne kelljen mindenért könyörögni!
Néhány hónap múlva új orvosi rendelő épült a faluban Gábor támogatásával. Megjavították az utakat is. Az emberek először hitetlenkedve néztek rám; aztán büszkék lettek rám.
Azóta is gyakran ülök ki este a Tisza partjára. Nézem a vizet, ahogy folyik tovább rendületlenül.
Néha elgondolkodom: vajon tényleg csak véletlen volt az egész? Vagy mindannyiunknak ad még egy esélyt az élet?
Mit gondoltok? Ti mit tettetek volna a helyemben? Vajon tényleg változhat egy falu sorsa egyetlen öregasszony döntésétől?