Az anyósom mindent megtett, hogy tönkretegye a családunkat – de végül elveszítette a fiát

– Nem engedem, hogy tönkretedd az életemet, Éva! – kiáltottam remegő hangon a nappali közepén, miközben a lányom, Lili, ijedten bújt mögém. Az anyósom, Ilona, csak szúrósan nézett rám, mintha én lennék minden rossz forrása ebben a házban. A férjem, Gábor, némán állt az ajtóban, tekintete ide-oda cikázott közöttünk.

Ez már nem az első ilyen jelenet volt. Az utóbbi hónapokban Ilona minden alkalmat megragadott, hogy beleszóljon az életünkbe. Eleinte csak apró megjegyzéseket tett: „Lili túl vékony, biztos nem főzöl neki rendesen”, vagy „Gábor, régen sokkal boldogabb voltál”. De aztán egyre durvább lett. Egyik este például Gábornak azt mondta, hogy szerinte én megcsalom őt – csak mert később értem haza a munkahelyemről. Gábor először nevetett rajta, de ahogy Ilona egyre többször ismételgette ezt a hazugságot, már ő is gyanakodni kezdett.

A legrosszabb az volt, amikor Lilit is bevonta a játszmáiba. Egy alkalommal, amikor Lili nála aludt, azt mondta neki: „Anyukád biztos nem szeret téged annyira, mint én. Ha bajod van, inkább nekem szólj!” Lili csak hatéves volt akkor. Amikor másnap hazajött, sírva kérdezte tőlem: „Anya, te tényleg szeretsz engem?” Összetörtem belül.

Próbáltam beszélni Gáborral. – Nem látod, hogy anyád szándékosan ellenünk fordítja Lilit? – kérdeztem tőle egy este.
– Ne túlozz már! Anyám csak aggódik értünk – válaszolta fáradtan.
– Ez nem aggódás! Ez mérgezés! – kiáltottam rá.

A veszekedések egyre gyakoribbak lettek. Ilona minden hétvégén nálunk volt – vagy ha nem jött át, akkor telefonon hívogatta Gábort órákig. Mindig panaszkodott: „Egyedül vagyok, senki nem törődik velem.” Gábor sajnálta őt. Én viszont éreztem, hogy lassan elveszítem a férjemet.

Egy nap Ilona elment odáig, hogy felhívta a munkahelyemet és azt mondta a főnökömnek: „Kérem, figyeljen oda Zsuzsára, mostanában nagyon szétszórt és sokat hibázik.” Amikor erről értesültem, majdnem sírva fakadtam a szégyentől és a dühtől. Otthon számon kértem:
– Hogy tehetted ezt velem? Miért akarod tönkretenni az életemet?
– Csak segíteni akartam – válaszolta ártatlan arccal.

Aznap este Gáborral hatalmasat veszekedtünk. – Vagy én, vagy anyád! – mondtam ki végül remegő hangon.
– Ezt nem gondolhatod komolyan… – suttogta döbbenten.
– De igen. Választanod kell.

Hetekig tartott ez a feszültség. Lili egyre szorongóbb lett; éjszakánként bejött hozzánk aludni. A munkahelyemen is egyre nehezebben teljesítettem. Minden nap attól féltem, hogy Ilona újabb támadást indít ellenem.

A fordulópont akkor jött el, amikor Lili beteg lett. Magas láza volt és csak engem akart maga mellett tudni. Ilona persze rögtön felajánlotta, hogy vigyáz rá – de Lili sírva tiltakozott: „Nem akarok mamával lenni!” Gábor ekkor először látta meg igazán, mennyit ártott az anyja viselkedése.

Aznap este leültünk beszélgetni. Gábor csendesen megszorította a kezem:
– Igazad volt. Anyám túl messzire ment.
– Mit fogsz tenni? – kérdeztem félve.
– Megmondom neki, hogy mostantól ritkábban jöhet át… És ha nem változtat a viselkedésén, akkor egy ideig nem találkozhat Lilivel sem.

Ilona persze kiborult. Sírt, fenyegetőzött: „Ha ezt teszed velem, elveszítelek!” Gábor azonban kitartott mellettünk. Az első hetek pokoliak voltak: Ilona minden ismerősünknél rossz hírünket keltette; még a szomszéd Marika néninek is azt mondta, hogy én vagyok minden baj okozója.

De lassan kezdett helyreállni a béke. Lili újra mosolygott; Gáborral is közelebb kerültünk egymáshoz. Ilona viszont teljesen elhidegült tőlünk – hónapokig nem hallottunk róla semmit.

Néha még most is elgondolkodom: vajon helyesen tettük? Megérte ekkora árat fizetni a nyugalmunkért? Vagy lehetett volna másképp is? Ti mit tettetek volna a helyemben?