Hat év házasság után kiderült a férjem titka – Vajon tényleg szeretett, vagy csak kihasznált?
– Miért hívsz mindig így? – kérdeztem, miközben a pohár vizet néztem, amit Gergő, a férjem, minden este az ágyam mellé tett. Hangja lágy volt, de a tekintete elkerülte az enyémet.
– Mert te vagy az én kisasszonyom – felelte mosolyogva, de valami furcsa volt ebben a mosolyban. Mintha mögötte egy másik világ rejtőzne.
Hat éve vagyunk házasok. Én, a majdnem hatvanéves özvegy, és ő, a harminc évvel fiatalabb férfi. A családom sosem értette meg, miért mentem hozzá. A lányom, Zsófi, hónapokig nem beszélt velem az esküvő után. Az unokáim csak csendben néztek rám, amikor Gergővel együtt jelentünk meg a vasárnapi ebédeken.
Az első években boldog voltam. Gergő figyelmes volt, minden este vizet hozott nekem, gondoskodott rólam. De ahogy múlt az idő, egyre többször éreztem magam idegennek a saját otthonomban. A barátnőim suttogtak a hátam mögött: „Biztos csak a pénz miatt van vele.” Próbáltam nem törődni velük.
Egyik este azonban valami megváltozott. Gergő elfelejtette becsukni a konyhaajtót. Láttam, ahogy a poharat tölti – de nem csak vizet öntött bele. Egy kis barna üvegcséből cseppentett valamit a vízbe. Megállt bennem az ütő.
A szívem hevesen vert, ahogy visszasiettem az ágyba. Amikor behozta a poharat, remegő kézzel vettem át.
– Köszönöm – suttogtam, de közben azon gondolkodtam: mit tesz velem minden este?
Aznap éjjel nem aludtam. Hajnalban felhívtam Zsófit.
– Anya, mi történt? – kérdezte aggódva.
– Nem tudom… félek – mondtam ki végül. – Valamit tesz a vizembe.
Zsófi azonnal átjött. Amikor Gergő meglátta őt, zavartan mosolygott.
– Csak meglepetést akartam szerezni anyunak – mondta. – Egy új vitamin-kiegészítőt vettem neki.
De Zsófi nem hagyta annyiban. Elvitte a poharat egy laborba. Két nap múlva jött az eredmény: nyugtatót kevert minden este a vizembe.
– Miért tetted ezt? – kérdeztem Gergőtől könnyek között.
– Nem akartam, hogy szenvedj… – motyogta. – Annyit aggódtál mindenen, nem tudtál aludni. Csak segíteni akartam.
De én már nem tudtam hinni neki. Az elmúlt évek minden pillanata hazugságnak tűnt. Vajon tényleg szeretett? Vagy csak kihasznált? A barátnőimnek volt igaza?
A családom újra körém gyűlt. Zsófi sírva ölelt át.
– Anya, miért nem szóltál előbb?
Nem tudtam válaszolni. Talán szégyelltem magam. Talán féltem attól, hogy igazuk lesz mindenkinek: egyedül vagyok, és könnyen becsapható.
Gergő elköltözött. Azóta is minden este magamnak töltöm a vizet. Néha még mindig hallom a hangját: „Kisasszonyom…”
De most már tudom: csak magamban bízhatok igazán.
Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? Vagy örökre elveszett a bizalom?