„Ne sírj! Soha nem ígértem neked semmit! Nem akarlak téged vagy a gyereket!” kiabálta Márk. Megfordult és elsétált. Hosszú ideig ültem a park padján, azon gondolkodva, mi legyen a következő lépésem.
Egy este, amikor hazafelé tartottam a munkából, észrevettem, hogy a szomszédom a verandáján ül, könnyek folynak az arcán. Egy középkorú férfi, aki üres tekintettel bámult a távolba, képtelen volt elrejteni bánatát. Nyilvánvaló volt, hogy történt valami. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, tehetek-e valamit, hogy segítsek. Azt válaszolta: „Senki sem segíthet már rajtam, túl késő…”
60 évesen a férjemmel fájdalmasan ráébredtünk, hogy gyermekeinknek már nincs szükségük ránk. Mindhárman elvették, amit akartak, és egyszerűen maguk mögött hagyták az apjukat és anyjukat. A fiunk még a telefont sem veszi fel, amikor hívom. Senki sem lesz ott, hogy segítsen nekünk idős korunkban? 20 évesen mentem férjhez.
Az elmúlt három évben együtt éltek. Anna mindent megtesz, hogy vezesse a háztartást és minden módon támogassa társát, miközben Péter, erőfeszítései ellenére, nehezen birkózik meg a helyzettel.
– Szia, Anna. Hogy vagy? Van valami új?
