A szülői szeretet határtalan, még akkor is, ha egy gyermek árulása okoz szívfájdalmat. A lányom elhagyta a férjét és gyermekeit, magukra hagyva őket. Ez a történet a kitartó szeretetről és a darabok összeszedésének küzdelméről szól.
Szeptember elején apám felhívott, és megkérdezte, hogy a feleségem, Anna, és én tudnánk-e segíteni neki a következő hónapok lakbérében. Mióta anyám elhunyt, egyedül él egy kis lakásban egy közeli városban. Van egy bátyám, Péter, aki ugyanabban a városban él, mint mi. Azt hittem, apám őt is megkereste segítségért. Nem sejtettük, hogy az erőfeszítéseink, hogy támogassuk őt, egy olyan titkot tárnak fel, amely megrendíti a családi kötelékeinket.
Élénken emlékszem arra a napra, amikor nagynéném, anyukám testvére, hazavitte beteg nagymamámat. A szavai fájdalmasak és felejthetetlenek voltak. Olyan nagy beszédeket mondott, amelyek akár egy idézetgyűjteményben is megállták volna a helyüket. Nagynéném nem volt túl kedves. Különféle módokon sértegetett minket. Lényegében arról szólt, hogy mi, a hálátlanok, idősek otthonába akartuk helyezni szegény, törékeny nagymamánkat.
