Egy megalázó iskolai bálon történt incidens után, amikor virágos ruhám miatt kizártak, mélyen megrendültem. A parkolóban sírva hívtam fel legjobb barátnőmet, miközben úgy éreztem, senki sem ért meg. Mégis, ebben a sötét pillanatban találtam rá arra az erőre, amivel kiállhattam magamért.
A nevem Lili, és soha nem felejtem el azt az éjszakát, amikor a saját szalagavatómról dobtak ki, csak mert egy virágos ruhát viseltem. Az iskola szigorú szabályai és a kisvárosi előítéletek miatt megalázva és elárulva éreztem magam, miközben a parkolóban sírtam és a legjobb barátnőmet hívtam. Ez az este megtanított arra, milyen nehéz másnak lenni egy zárt közösségben, de arra is, hogy a család és az önmagamba vetett hit segíthet túllépni a legfájdalmasabb pillanatokon is.
Gyerekkorom óta a tökéletesség elvárásai között éltem, ahol minden mozdulatomat szabályok és elvárások irányították. A családi konfliktusok, az önmagam keresése és a lázadásom története végül elvezetett oda, hogy megtaláljam a saját utamat, még ha ez fájdalmas döntésekkel is járt. Most tanárként dolgozom, és már tudom: nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy boldog legyek.
Gyerekkorom nagy részét az erdő szélén töltöttem, ahol apámmal és anyámmal éltünk, távol a város zajától. Amikor először léptem be a városi iskola kapuján, minden szem rám szegeződött, és a furcsa pillantások, suttogások azonnal megmutatták, mennyire kilógok a sorból. Mégis, minden nehézség ellenére megtanultam kiállni magamért, és végül nemcsak elfogadtak, hanem példaképpé is váltam sokak számára.
Egy bál éjszakáján, amikor mindenki ünnepel, engem a ruhám miatt küldenek haza. A parkolóban sírva hívom fel a legjobb barátnőmet, miközben az igazságtalanság és a megaláztatás érzése fojtogat. Egy hét múlva, unokatestvérem bálján találom meg újra önmagam, de a kérdés örökre bennem marad: miért ítélkezünk ilyen könnyen egymás felett?
