Egy hét éves kisfiú, Dániel szemszögéből mesélem el, hogyan próbálja megtalálni a saját családját, miután elszakították testvéreitől a magyar gyermekvédelmi rendszerben. A történet középpontjában az örökbefogadás nehézségei, a családi kötelékek hiánya és a remény áll. Dániel bátorsága és kitartása minden olvasót arra késztet, hogy elgondolkodjon: mit jelent igazán otthonra találni.
Az első lakásom boldogsága hamar szertefoszlott, amikor megismertem a szomszédomat, Máriát. Mindennapjaimat egyre inkább átszőtte a folyamatos követelőzés, a határok feszegetése és a családi konfliktusok, amelyek végül arra kényszerítettek, hogy szembenézzek önmagammal és a saját határaimmal. Vajon meddig lehet segíteni valakin, aki sosem hálás, és mikor kell végre nemet mondani?
Egyetlen aláírásommal kettévágtam a családomat. Azt hittem, jót teszek, amikor a lakást a gyerekeimre íratom, de most a lányom eladná a részét, és én attól félek, az utcára kerülök. Vajon hol rontottam el, és hogyan lehet innen visszaút?
A nevem Janka, és a férjemmel, Tamással, valamint a négyéves kisfiunkkal, Misivel egy szűk panelban élünk Kőbányán. Nap mint nap küzdök az igazságtalanság érzésével, mert Tamás anyja a nagyobb lakást a sógoromnak, Márknak adta, mi pedig egyetlen szobában szorongunk. Ez a történet a fájdalomról, kompromisszumokról és arról szól, hogyan vágyom egy igazi otthonra, ami csak a miénk lehet.
Egy hideg, ködös reggelen a Városligetben ültem a padon, miközben a sakktáblára meredtem, és próbáltam elfelejteni, hogy nincs hová hazamennem. A családommal hónapok óta hajléktalanok voltunk, de a sakkban megtaláltam azt a rendet és reményt, amit az élet elvett tőlem. Ez a történet arról szól, hogyan küzdöttem meg a kilátástalansággal, és hogyan találtam vissza önmagamhoz és a családomhoz egyetlen játék segítségével.
Hét éves vagyok, és már három családnál éltem. Mindig attól félek, hogy újra el kell mennem, de most végre szeretném megtalálni az igazi otthonomat. Vajon elég jó leszek ahhoz, hogy valaki végre örökre szeressen?
Egy családi találkozón szembesültem azzal, hogy a fiam menyasszonyának apja már az első pillanatban részegen fogadott minket. Az egész életemet annak szenteltem, hogy másokon segítsek, most viszont a saját családom került válságba. Vajon hol rontottam el, és hogyan menthetem meg a fiam jövőjét?
Tizenhat éves vagyok, és ma este újra apám kiabálását hallgatom a szobám falán keresztül. Egy iskolai feladatra írtam levelet az életemről, és nem gondoltam volna, hogy ennyi emberhez eljut majd. Ez a történet arról szól, hogyan próbáltam szeretni és megérteni egy apát, akit az ital elrabolt tőlünk.
Az én nevem Bence, és sosem gondoltam volna, hogy a gimnázium első heteiben az életem egyetlen doboz körül forog majd. Anyám küzdelme, a mindennapi megaláztatások, és egy váratlan fordulat mindent megváltoztatott. Ez az én történetem arról, hogyan tanultam meg bízni magamban és másokban.
Gyerekkorom óta szegénységben éltem anyámmal és nagymamámmal egy budapesti panelházban. Apám sosem volt része az életemnek, csak egyszer hallottam róla anyámtól, hogy máshol van családja. Felnőttként most szembenézek azzal, mit jelent apátlanul, nélkülözésben felnőni, és vajon képes vagyok-e kitörni ebből az ördögi körből.
Gyerekkoromban mindig irigyeltem azokat, akiknek nagy családjuk volt, és arról álmodoztam, hogy egyszer nekem is ilyen lesz. Amikor a férjemmel, Gáborral beköltöztünk a nagymamám házába, azt hittük, végre közelebb kerülhetünk az álmainkhoz. De anyám, Éva, egy váratlan ultimátummal állt elő, ami mindent veszélybe sodort.
Évekig spóroltam, hogy végre beköltözhessek álmaim lakásába Budapesten. Az első napokban még a boldogságtól lebegtem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a szomszéd család élete sötét titkokat rejt. Egyre mélyebbre sodródtam a dilemmába: segítsek-e, vagy maradjak kívülálló?
