Egy egyszerű családi vacsorának indult az apósom, László házában. Vonakodtam elmenni, tudva, hogy ezek a találkozók gyakran kaotikus eseményekké válnak. A férjem, Péter, ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el a béke kedvéért. Nem is sejtettem, hogy az este váratlan események sorozatává fajul, és engem és a kisbabánkat, Lilit, veszélyes helyzetbe sodor.
Szeptember elején apám felhívott, és megkérdezte, hogy a feleségem, Anna, és én tudnánk-e segíteni neki a következő hónapok lakbérében. Mióta anyám elhunyt, egyedül él egy kis lakásban egy közeli városban. Van egy bátyám, Péter, aki ugyanabban a városban él, mint mi. Azt hittem, apám őt is megkereste segítségért. Nem sejtettük, hogy az erőfeszítéseink, hogy támogassuk őt, egy olyan titkot tárnak fel, amely megrendíti a családi kötelékeinket.
Élénken emlékszem arra a napra, amikor nagynéném, anyukám testvére, hazavitte beteg nagymamámat. A szavai fájdalmasak és felejthetetlenek voltak. Olyan nagy beszédeket mondott, amelyek akár egy idézetgyűjteményben is megállták volna a helyüket. Nagynéném nem volt túl kedves. Különféle módokon sértegetett minket. Lényegében arról szólt, hogy mi, a hálátlanok, idősek otthonába akartuk helyezni szegény, törékeny nagymamánkat.
– Micsoda tökéletes apa! – Figyelj! Egy bőrönd volt a folyosón. Anna meglepődött, azt hitte, talán a férje üzleti útra készül. Felvette a babát, lefektette, majd
