Egy Pillantás a Múltba: „Látta Őt a Kávézóban, és Ő Idegen Volt”

Tamás a szokásos sarokasztalánál ült a nyüzsgő kávézóban, kortyolgatta a kávéját és a telefonját böngészte. Egy tipikus szombat reggel volt Budapest belvárosában, ahol a frissen főzött kávé illata keveredett a hétvégi vendégek beszélgetésével. Gondolataiba merülve ült ott, amikor egy ismerős alakot pillantott meg.

Réka volt az, az egyetemi ex-barátnője. Olyan magabiztossággal lépett be, ami mintha beragyogta volna a helyiséget. A haja olyan stílusban volt elkészítve, amit még sosem látott rajta, és az öltözéke elegáns és modern volt. Úgy nézett ki, mintha egy divatmagazinból lépett volna ki, nem pedig az a kisvárosi lány lett volna, akit egykor ismert.

Tamásban nosztalgia és megbánás keveredett. A szakításuk barátságos volt, de most látva őt ilyen élettel telinek és sugárzónak, valami megmozdult benne. Figyelte, ahogy Réka rendel, nevetése betöltötte a teret, miközben a baristával beszélgetett. Mintha észre sem vette volna őt.

Amikor Réka helyet keresett magának, egy pillanatra találkozott a tekintetük. Tamás szíve kihagyott egy ütemet, de Réka gyorsan elfordította a tekintetét, látszólag érdektelenül. Tamás csalódottságot érzett, de próbálta elhessegetni. Végül is évek teltek el azóta, hogy utoljára beszéltek.

Nem tudta levenni róla a szemét, ahogy Réka leült egy asztalhoz a terem másik végében. Elmélyülten olvasott egy könyvet, időnként kortyolt a lattéjából. Tamás emlékezett rá, mennyire szeretett olvasni Réka, gyakran órákra elveszve a történetekben.

A kávézó lassan megtelt, és hamarosan nem maradt üres asztal. Egy fiatal férfi közeledett Réka asztalához, jelezve, hogy csatlakozhat-e hozzá. Réka melegen mosolygott és bólintott, meghívva őt az asztalához. Beszélgetésbe elegyedtek, és Tamás látta, milyen könnyedén kommunikálnak.

Féltékenység mardosta őt, ahogy nézte őket együtt nevetni. Azon tűnődött, vajon ez Réka új barátja-e vagy csak egy barát. Akárhogy is, világos volt, hogy Réka továbblépett, míg ő még mindig a múltban ragadt.

Tamás befejezte a kávéját és úgy döntött, ideje indulni. Ahogy felállt, hogy elmenjen, még egyszer utoljára Rékára pillantott. Boldognak tűnt, igazán boldognak, és ez ráébresztette Tamást arra, mennyire hiányzik neki ez az oldala.

Ahogy kilépett a kávézóból, Tamás nem tudta lerázni magáról az üresség érzését, ami a mellkasában telepedett meg. Remélte, hogy valamilyen lezárást talál vagy legalább egy elismerést tőle, de ehelyett még magányosabbnak érezte magát.

A találkozás több kérdést hagyott maga után, mint választ. Tényleg ennyit változott Réka, vagy csak az ő érzékelése változott? És miért zavarta ennyire az ő közömbössége?

Tamás tudta, hogy el kell engednie a múltat és a saját életére kell koncentrálnia. De ahogy végigsétált a forgalmas utcán, nem tudta kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy mi lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok.