Egy budapesti anya, Ilona vagyok, akit lánya, Dóra azzal vádol, hogy nem segítek neki annyit, mint az anyósa. A történetünk a családi konfliktusokról, bűntudatról és a megbocsátás kereséséről szól. Vajon elég a szeretet ahhoz, hogy begyógyítsuk a múlt sebeit?
Egy nap úgy döntöttem, nem nyitom ki az ajtót az unokáimnak. Feleségemmel együtt remegve bújtunk meg a sötét lakásban, miközben a lányunk dühösen kopogott. Ez a történet arról szól, hogyan vált a szeretetből fáradtság és miért éreztem magam bűnösnek, amiért végre magamra gondoltam.
Egy reggel mindent hátrahagytam: a férjemet, a gyerekeimet, a megszokott életemet. Brigi vagyok, és a saját boldogságom keresése miatt menekültem el, de a döntésem lavinát indított el a családomban. A történetem arról szól, hogyan találtam rá önmagamra, miközben szembenéztem a bűntudattal, a családom haragjával és a magyar valóság mindennapi nehézségeivel.
A feleségem halála után egyedül maradtam két kisfiammal, és szembe kellett néznem a múlttal, amit mindenáron el akartam felejteni. Döntésem, hogy megtiltom apósomnak, hogy lássa az unokáit, feldúlta a családot, de tudtam, hogy meg kell védenem őket. Ez a történet a bűntudatról, a fájdalomról és arról szól, hogyan próbálok helytállni apaként, miközben mindenki más ítélkezik felettem.
Feleségem halála után egyedül maradtam két kisfiammal, és szembe kellett néznem azzal a döntéssel, hogy engedjem-e az apósomat, Lászlót, találkozni az unokáival. A család szétszakadt, mindenki mást gondolt, én pedig a bűntudat és felelősség terhe alatt próbáltam helyes döntést hozni. Vajon megvédtem a fiaimat, vagy csak egy újabb szívet törtem össze?
A nevem Dániel, és soha nem felejtem el azt a napot, amikor a családom mindent elveszített. Azon a reggelen a fiam, Levente nevetése örökre elnémult, és azóta sem találom a helyem ebben a világban. Ez a történet a veszteségről, bűntudatról és azokról a kérdésekről szól, amelyekre talán sosem kapok választ.
Egy családi konfliktus közepébe csöppenek, amikor húgom, Zsófi a babakocsimat kéri kölcsön, de én nem engedhetem meg magamnak, hogy odaadjam. A döntésem miatt feszültség támad köztünk, és kénytelen vagyok szembenézni a családi elvárásokkal, a bűntudattal és azzal, hogy mit jelent igazán segíteni valakinek. Vajon lehet-e egyszerre jó anya és jó testvér?
A nevem Ivett, és éveken át titkoltam a fiam fejlődési nehézségeit, mert féltem, hogy az igazság szétszakítja a családomat. Minden nap rettegtem a férjem, Gábor reakciójától, miközben a bűntudat és a tehetetlenség lassan felemésztett. Ez a történet az én kiáltásom, de egyben kérdés is: meddig megyünk el, hogy megvédjük azt, akit szeretünk, még ha ez azt is jelenti, hogy hazudunk azoknak, akik a legfontosabbak számunkra?
Egy hónappal ezelőtt hazahoztam édesanyámat a kórházból, remélve, hogy együtt újraépíthetjük a kapcsolatunkat. Azonban a mindennapok terhei, a múlt sebei és a családi konfliktusok mindent felőröltek bennem. Most mindenki azt kérdezi: hogyan tehettem ezt meg vele, de senki sem érti, min mentem keresztül.
A nevem Mária. Harmincnyolc év hallgatás és titkok után ma először nézek a fiam szemébe, akit az államszocialista Magyarországon elvettek tőlem, amikor fiatal lányként kényszerből örökbe kellett adnom. Ez a történet a bűntudatról, családi titkokról és a megbocsátásért folytatott kétségbeesett küzdelmemről szól.
Egy viharos éjszakán, miközben a kórházi neonfények alatt ültem, szembesültem azzal a döntéssel, amit soha nem akartam meghozni: a kisfiamat ott kellett hagynom. A családom meg nem értése, saját lelki harcaim és a magyar egészségügy rideg valósága mind összefonódtak ebben a fájdalmas pillanatban. Ez az én történetem a bűntudatról, reményről és arról, hogy vajon valaha megbocsáthatok-e magamnak.
A nevem Ivett, és két nő között őrlődöm: az édesanyám és az anyósom. Miután úgy döntöttem, hogy beteg anyósomat ápolom, az anyámmal való kapcsolatom megromlott, és a bűntudat, valamint a meg nem értettség érzése mindennap kísért. Ez a történet az én küzdelmem a békéért, és egyben egy kérdés: hogyan lehet választani a szeretet és a kötelesség között?
