Tizenöt évesen, egy forró nyári estén örökre megváltozott az életem, amikor először fogtam meg Katalin kezét a panelházak között. Évekig kerestem őt, miután a sors elszakított minket egymástól, és minden kudarc, minden csalódás csak még elszántabbá tett. Ez az én történetem arról, hogyan próbáltam visszaszerezni a múltat, és hogy vajon tényleg lehet-e újraírni a sorsunkat.
Egy esős délután a Keleti pályaudvaron szembetaláltam magam azzal a férfival, akit valaha mindennél jobban szerettem. Az évek alatt mindketten megváltoztunk, de a múlt sebei még mindig élnek bennem. Vajon képesek vagyunk megbocsátani egymásnak, vagy örökre magunkkal cipeljük a régi fájdalmakat?
A nevem Mihály. 30 évig voltam házas Annával. Én voltam a fő kereső, míg ő a családunknak és gyermekeinknek szentelte magát. Sosem akartam, hogy dolgozzon; nagyra értékeltem a jelenlétét a családi életünkben. De idővel természetesnek vettem őt. Eltávolodtunk egymástól, és azt hittem, ez csak egy átmeneti állapot. Aztán az élet váratlan fordulatot vett.
