A nevem Kovács Eszter, és egész életemben úgy éreztem, hogy anyám számára csak a teljesítményem számít. Gyerekkoromtól kezdve elvárások és kritikák között nőttem fel, szeretet helyett hideg szavakat kaptam. Most, hogy felnőttként próbálok boldogulni Budapesten, egyre inkább azon gondolkodom: vajon valaha is fontos voltam neki – vagy csak a sikereim jelentettek bármit is?
Anyám haldoklik, és én nem érzek semmit – ezt a mondatot mondtam ki először magamban, amikor megtudtam, hogy a kórházból már nem jön haza. Ez a történet az én gyerekkoromról, a családomról, a bántásokról és arról szól, hogyan lehet valakit elveszíteni már jóval azelőtt, hogy fizikailag is eltűnne az életünkből. Vajon tényleg meg lehet bocsátani mindent, csak azért, mert valaki az anyánk?
Az életem legnagyobb fájdalmát az okozza, hogy a fiam felesége, Dóra, nem tudja, mit jelent a család. Látom, ahogy a fiam napról napra elveszíti önmagát, miközben Dóra csak magával törődik, és még a saját gyermekük sem érdekli igazán. Vajon lehet-e boldog egy család ott, ahol hiányzik a szeretet és az összetartozás?
A nevem Eszter, tíz éve vagyok házas Gáborral Budapesten. Kívülről mindenki boldognak lát minket, de a valóságban a pénz és a szeretet hiánya lassan felemészt. Minden nap küzdök magammal: vajon én vagyok az önző, vagy végre ki kell állnom magamért?
Egy családi esküvőn szembesültem azzal, mennyire fáj az apai elfogultság. Mindig is kívülállónak éreztem magam, de a nővérem nagy napján minden érzés felszínre tört. Meg kellett tanulnom kimondani, amit évekig elfojtottam – és szembenézni azzal, hogy a szeretetért néha harcolni kell.
A nevem Jázmin, és azt hittem, hogy megtaláltam az igazit, amikor hozzámentem Gáborhoz. Az évek során azonban rá kellett jönnöm, hogy a házasságom egy aranykalitka, ahol a pénz minden érzelem fölé kerekedik. Most, amikor minden nap egy újabb harc, azon gondolkodom, vajon én hibáztam-e, vagy itt az ideje végre magamat választani.
Egy régi füzetet találtam a fiam gyerekkorából, benne egy mondattal, ami összetörte a szívemet: „Megpróbálok csendben lenni, hogy anya újra ne szeressen kevésbé.” Ahogy olvastam, ráébredtem, mennyi mindent nem vettem észre az évek során, miközben azt hittem, mindent jól csinálok. Most, a múlt árnyékában ülve, próbálom megérteni, hol hibáztam el, és vajon még helyrehozhatom-e.
A történetem egy családi ebédnél kezdődik, ahol édesanyám ismét Andrást, a bátyámat dicséri, miközben én csak a háttérben ülök. Mindig is ő volt a kedvenc, én pedig csak a csendes lány, akit sosem értettek meg. Most, hogy anyám beteg lett, mindenki tőlem várja az ápolását, de vajon miért pont nekem kellene gondoskodnom róla, amikor egész életemben háttérbe szorított?
A nevem Eszter. Az irodában töltött hosszú esték lettek a menedékem, miközben otthon, a férjem, Gábor közönyével és tiszteletlenségével kellett szembenéznem. A történetem arról szól, hogyan próbáltam elkerülni a szembesülést, és végül rá kellett jönnöm, hogy a menekülés nem old meg semmit.
Sok magyar családban a kedvenc gyerek kiválasztása láthatatlan szakadékokat hozhat létre, amelyek az idő múlásával egyre mélyülnek. Ha az egyik gyermeket folyamatosan előnyben részesítik, a másik elhanyagoltnak és alulértékeltnek érezheti magát. Ez Emese története, az érzelmi elhanyagolásról és a nehéz döntésről, hogy eltávolodjon a családjától. Öccse, Máté, mindig is szüleik szeme fénye volt, míg Emese a láthatatlanság és a neheztelés érzésével küzdött. Ezért döntött úgy, hogy nem gondoskodik beteg édesapjáról.
