Egyetlen telefonhívás a bátyámtól mindent felforgatott: hirtelen én lettem a felelős a beteg nagyapánkért. A családi múlt sebei, elfojtott haragok és a mindennapi áldozatok között újra kellett tanulnom, mit jelent szeretni és megbocsátani. Ez az én történetem arról, hogyan találtam vissza önmagamhoz és a családomhoz egy nehéz, de felemelő időszakban.
Egy szélütés mindent megváltoztatott: anyám kórházba került, én pedig Budapestről Szegedre siettem, hogy mellette legyek. A múltunk, a régi sérelmek és a szeretet mind felszínre törtek, miközben próbáltam helytállni a saját családom és anyám között. Vajon elég jó fia voltam, és most képes vagyok-e megbocsátani – neki és magamnak is?
Egy nap a lányom, Dóra, rám bízta az unokámat, Leventét, amíg kórházba került. Azt hittem, jól ismerem a családomat, de néhány nap alatt olyan titkokra derült fény, amelyek alapjaiban rengették meg a hitemet önmagamban és abban, mit jelent anyának és nagymamának lenni. A történet során szembesültem a múlt hibáival, családi konfliktusokkal és azzal, hogy a szeretet néha fájdalmas döntésekkel jár.
Gyerekkorom óta szegénységben éltem anyámmal és nagymamámmal egy budapesti panelházban. Apám sosem volt része az életemnek, csak egyszer hallottam róla anyámtól, hogy máshol van családja. Felnőttként most szembenézek azzal, mit jelent apátlanul, nélkülözésben felnőni, és vajon képes vagyok-e kitörni ebből az ördögi körből.
Egy esős, szürke délutánon szembesültem azzal, hogy talán én vagyok a lányaim boldogtalanságának oka. Mindig a legjobbat akartam nekik, de lehet, hogy túl sokat akartam irányítani az életüket. Most, amikor már felnőttek, és a saját útjukat keresik, rájöttem, mennyi mindent kellett volna másképp csinálnom.
