A lányom azzal vádol, hogy rossz nagymama vagyok, mert nem vállalom az unokáim felügyeletét. Az élet nem volt könnyű, de megtaláltam a saját boldogságomat. Hatvanévesen még mindig dolgozom, miközben a férjem betegséggel küzd. A lányom, aki most 38 éves, munkanélküli és erősen támaszkodik rám.
Amikor a lányom férjhez ment az egyetemi szerelméhez, boldog voltam az új kezdetük miatt. Egy hangulatos lakásban telepedtek le Budapesten, miközben én élveztem a nyugdíjas éveimet a Balaton partján. Nem sejtettem, hogy egy évvel később megkérnek, hogy gondoskodjak a vőm édesapjáról. Ami ideiglenes megoldásnak indult, az egy kihívásokkal teli úttá vált, amelyre nem volt könnyű megoldás.
Anna eltökélte, hogy édesapját, Lászlót, magunkhoz költözteti annak ellenére, hogy súlyos demenciában szenvedett. Állapotát több szakember is megerősítette, de Anna hajthatatlan maradt. László gyakran volt zavart és dezorientált, sokszor eltévedt, és keresnünk kellett őt. Kiszámíthatatlan viselkedése és időnkénti kitörései egyre nehezebbé tették az életünket.
Nagymama mindig is a családunk szíve volt, a melegség és bölcsesség jelképe. Mindig is büszke voltam a türelmemre és együttérzésemre, de az ő gondozása olyan módokon tett próbára, amiket sosem képzeltem volna. 92 évesen Nagymama egészsége folyamatosan romlik, mióta tavaly szélütést kapott. Már nem az a vibráló nő, akit valaha ismertem, és az érzelmi teher nehezebb, mint amire számítottam. Nem vagyok kész megosztani ennek az útnak minden részletét, de itt van egy kis betekintés a küzdelembe.
Az elmúlt három évben együtt éltek. Anna mindent megtesz, hogy vezesse a háztartást és minden módon támogassa társát, miközben Péter, erőfeszítései ellenére, nehezen birkózik meg a helyzettel.
