Egy vasárnapi ebéd közepén szembesültem vele, hogy a fiam, Kristóf, és a menye, Dóra, egészen másképp gondolkodnak a családi szerepekről, mint mi annak idején. A konyhában, ahol mindig én voltam az úrnő, most Kristóf is fakanalat ragadott, Dóra pedig magabiztosan irányította a feladatokat. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg elfogadni, hogy az egyenlőség nem vesz el semmit a szeretetből – sőt, talán még többet is ad hozzá.