Anyám haldoklik, és én nem érzek semmit – ezt a mondatot mondtam ki először magamban, amikor megtudtam, hogy a kórházból már nem jön haza. Ez a történet az én gyerekkoromról, a családomról, a bántásokról és arról szól, hogyan lehet valakit elveszíteni már jóval azelőtt, hogy fizikailag is eltűnne az életünkből. Vajon tényleg meg lehet bocsátani mindent, csak azért, mert valaki az anyánk?
Gyermekkoromat egy kis magyar faluban éltem, azt hittem, mindent tudok a családomról. Anyám halála előtt derült ki, hogy nem az vagyok, akinek hittem magam, és hogy az életemet titkok, árulás és végtelen anyai szeretet szőtte át. Ez a történet a megbocsátásról, az igazság kereséséről és arról szól, hogy vajon képesek lennénk-e mindannyian olyan nagylelkűek lenni, mint az édesanyám.
A férjem halálos ágyán vallotta be, hogy sosem szeretett igazán. Hatvan évig éltem mellette, hittem, hogy a szeretetünk elég, de most minden emlék más színt kapott. Vajon lehet-e boldog az, akit csak megszokás kötött össze a másikkal?
Anyám halálos ágyán kért meg, hogy gondoskodjak a beteg húgomról, Lídiaról. A gyász, a felelősség és a családi konfliktusok közepette próbáltam megtalálni önmagam és újraépíteni az életünket. Vajon elég erős vagyok ahhoz, hogy betartsam az ígéretemet?
Egy viharos éjszakán, miközben apám utolsó levelét olvasom, szembesülök családunk rég eltemetett titkaival és saját félelmeimmel. A múlt árnyai, a testvéremmel való konfliktusok és az anyám hallgatása mind arra kényszerítenek, hogy szembenézzek önmagammal. Vajon képes vagyok megbocsátani, továbblépni, és újraépíteni azt, amit a családom romba döntött?
Anyám halálos ágyánál ülök, miközben utolsó kívánságát suttogja el nekem. A családunkat szétszakította a betegség, de az ígéretem, hogy összetartom a testvéreimet, minden napomat meghatározza. Vajon képes vagyok-e betartani ezt az ígéretet, amikor minden darabokra hullik körülöttem?
