Egy családi vacsora közepén szembesülök azzal, hogy apám, Gábor, még mindig úgy viselkedik, mintha ő lenne a polgármester, pedig már rég leváltották. A családunk emiatt lassan széthullik, anyám és én kétségbeesetten próbáljuk visszahozni a régi életünket, de apám nem enged a múltból. Vajon képesek vagyunk újra egymásra találni, vagy örökre elveszítjük egymást a hatalom árnyékában?
Tizenhat évesen egy biológiaórán döbbentem rá, hogy a vércsoportom nem egyezik a szüleimével. Ez a felismerés családi titkokat hozott felszínre, és darabokra szedte az addigi életemet. A történetem arról szól, hogyan kerestem az igazságot, és hogyan tanultam meg, hogy a szeretet néha fontosabb, mint a vér szerinti kötelék.
Egy átlagos budapesti este során, amikor unalmamban beírtam a nevemet a keresőbe, olyan titokra bukkantam, ami alapjaiban rengette meg az életemet. A családom múltja, a kimondatlan szavak és a fájdalmas igazságok mind felszínre törtek, miközben kétségbeesetten próbáltam megtalálni önmagamat a hazugságok hálójában. Ez az én történetem arról, hogyan próbáltam szembenézni a valósággal, amikor minden, amit ismertem, szertefoszlott.
Huszonöt év házasság után elváltam a férjemtől, akiről azt hittem, már nem szeretem. Azt gondoltam, békében váltunk el, amíg egy benzinkúton meg nem láttam őt a legjobb barátnőmmel. Aznap minden megváltozott: szembe kellett néznem a hűtlenséggel, önmagammal és azzal, hogy ki vagyok most, amikor minden, amit ismertem, darabokra hullott.
Egész életemet a szüleim körül forgattam, minden vágyamat és álmomat háttérbe szorítottam. Most, hogy mindketten elmentek, üresnek érzem magam, és nem tudom, hogyan kezdjek új életet. Vajon még lehet saját sorsom, vagy örökre elvesztem a múltban?
Egy világban, ahol a nőktől gyakran elvárják, hogy a háztartásban találják meg a kiteljesedést, mi történik, ha ez a kiteljesedés elhalványul? Ez a történet Emília életébe enged betekintést, aki küzd a háztartási feladatok iránti csökkenő érdeklődésével és annak hatásaival az identitására és kapcsolataira. Kövesd Emíliát, amint navigál a változó vágyai és az azokkal járó következmények között.
37 évesen már 12 éve házas vagyok egyetemi szerelmemmel, Péterrel. Mindig is felnéztem Péterre az egyetemi évek alatt, de sosem gondoltam volna, hogy az utunk idáig vezet.
Gyerekkoromban én voltam a béketeremtő, aki soha nem mondott nemet, és mindig másokat helyezett előtérbe. Ezek a szokások mélyen gyökereztek a neveltetésemben, és nehézséget okoztak abban, hogy saját identitásomat kialakítsam. Ahogy próbálok kitörni, egy olyan világban találom magam, ahol már nem ismerem fel, ki vagyok.
