Egy fáradt délutánon a testvérem, Gábor hívott fel: „Anna, nem bírom már a munkát és a gyerekeket. Tudnál segíteni, és magadhoz venni egy időre Nagypapát?” Bár vonakodva mondtam igent, nem sejtettem, hogy ez a döntés mindkettőnk életét megváltoztatja. A közös kertészkedés során újra felfedeztük egymást, és a családunk rég elveszettnek hitt összetartozását is.
Nagymama sosem volt csupán egy öreg hölgy a hintaszékben. Számomra ő a bölcsesség és melegség jelképe volt. Mindig is azt hittem, hogy ellenálló és empatikus vagyok, de a róla való gondoskodás útja sokkal nehezebb, mint valaha is képzeltem. 92 évesen Nagymama egészsége hanyatlani kezdett, és két évvel ezelőtt demenciát diagnosztizáltak nála. Napjainkat egyszerre töltik meg gyengéd pillanatok és elsöprő küzdelmek. Íme egy pillantás a folyamatos történetünkre.
Miután elvesztette szeretett feleségét, Eleonórát, Harold vigaszt keres azzal, hogy lányához, Emíliához költözik. Azonban Emília férje, Márk, kemény választás elé állítja: a szűkös padlás vagy egy idősek otthona. Harold döntése váratlan és keserédes következményekhez vezet.
Élénken emlékszem arra a napra, amikor nagynéném, anyukám testvére, hazavitte beteg nagymamámat. A szavai fájdalmasak és felejthetetlenek voltak. Olyan nagy beszédeket mondott, amelyek akár egy idézetgyűjteményben is megállták volna a helyüket. Nagynéném nem volt túl kedves. Különféle módokon sértegetett minket. Lényegében arról szólt, hogy mi, a hálátlanok, idősek otthonába akartuk helyezni szegény, törékeny nagymamánkat.
