Egész életemet a szüleim körül forgattam, minden vágyamat és álmomat háttérbe szorítottam. Most, hogy mindketten elmentek, üresnek érzem magam, és nem tudom, hogyan kezdjek új életet. Vajon még lehet saját sorsom, vagy örökre elvesztem a múltban?
Egyetlen pillanat alatt omlott rám minden: Gregor, a nevelőapám, zokogva utasította vissza az idősek otthonát, miközben a lányom, Lili, csendben figyelte a jelenetet. Egyedülálló anyaként próbálok egyensúlyt teremteni Lili boldogsága és Gregor gondozása között, miközben a múltam árnyai is kísértenek. Vajon lehet-e jó döntést hozni, ha minden út fájdalmat okoz valakinek?
Egy forró júliusi délutánon a szomszéd rám kiáltott: „Alíz, miért nem eteted a nagymamát?” Ekkor szembesültem azzal, hogy a családunkban évek óta elhallgatott feszültségek és felelősségek most mind rám nehezednek. A történetemben a családi összetartás, a generációs különbségek és az önfeláldozás kérdései kerülnek előtérbe, miközben próbálom megtalálni a helyem ebben az érzelmi viharban.
Egyetlen gyermek feleségeként, az anyósom, Ilona elvesztése után, minden megváltozott. A férjemmel, Gáborral próbálunk helytállni, miközben az idős Ilona néni hozzánk költözött, és a családi béke napról napra nehezebben tartható fenn. Vajon meddig bírja egy házasság, ha a szeretet és a kötelesség folyamatosan ütközik egymással?
Anna eltökélte, hogy édesapját, Lászlót, magunkhoz költözteti annak ellenére, hogy súlyos demenciában szenvedett. Állapotát több szakember is megerősítette, de Anna hajthatatlan maradt. László gyakran volt zavart és dezorientált, sokszor eltévedt, és keresnünk kellett őt. Kiszámíthatatlan viselkedése és időnkénti kitörései egyre nehezebbé tették az életünket.
Amikor a nagymamája már nem tudott önállóan élni, édesanyjához fordult útmutatásért. Édesanyja szavai váratlanok voltak: „Megörökölted a házát; most az ő gondozását is örökölnöd kell.”
