Kilenc éve vagyok Magdi férje, és van egy csodálatos fiunk. Az életünk nyugodt volt, amíg az anyósom egyre inkább visszaélt a segítőkészségemmel. Ma elmesélem, hogyan válhat átokká a jóság, és vajon tényleg mindig segítenünk kell-e a családnak.
A történetem egy hideg téli reggelen kezdődött, amikor éhesen és fázva próbáltam elvegyülni a budapesti iskolai menzán, míg egy idős tanár, László bácsi, észrevett és segített rajtam. Hét évvel később, amikor ő már magányosan és betegen élt, én tértem vissza hozzá, hogy viszonozzam a jóságát. Ez a történet a mindennapi emberségről, a társadalmi kirekesztettségről és arról szól, hogy egy apró gesztus hogyan változtathat meg két életet is örökre.
Egy vidéki magyar kávézóban dolgozom, ahol minden reggel palacsintát készítek egy ismeretlen kisfiúnak, kérdések nélkül. Egy nap azonban a csendes rutinunkat katonai terepjárók törik meg, és minden, amit addig gondoltam a jóságról, a közösségről és önmagamról, darabokra hullik. Ez az én történetem a bizalomról, a magányról és arról, hogy néha a legkisebb kedvesség is megváltoztathatja valaki életét – vagy akár egy egész faluét.
Évekig vittem reggelit egy hajléktalan férfinak a Blaha Lujza téren, míg egy nap eltűnt. Az esküvőmön tizenkét ismeretlen férfi jelent meg, mindegyikük József barátom nevében, és olyan üzenetet hoztak, ami örökre megváltoztatta a családomat és a gondolkodásomat. Ez a történet arról szól, mennyire messzire elérhet egy apró jóság – és hogy a család, a szegénység és az emberség mennyire összefonódik a mai Magyarországon.
