A nevem Katalin, és Budapesten élek. Ez a történet arról szól, hogyan vált a szomszédommal, Évával kötött barátságom egyre inkább teherré, miközben próbáltam megőrizni a saját határaimat. A mindennapi konfliktusok, kimondatlan szavak és az önfeladás közepette rá kellett jönnöm: hol ér véget a segítség, és hol kezdődik a kihasználás?
Egy vasárnapi ebédnél robbant a bomba: a férjem és az anyóspám elvárták, hogy vállaljam el a férjem unokahúgának felügyeletét, hiszen „úgyis otthon vagyok a gyerekekkel”. Két kisgyermek anyjaként nemet mondtam, de ezzel magamra haragítottam az egész családot. Most mindenki önzőnek tart, miközben én csak próbálom megtalálni a határt a segítség és a kihasználás között.
Egy szürke, esős estén a panelházban újra összecsapott velem gyerekkori barátnőm, Dóra. Évek óta kihasznál, mégis képtelen vagyok nemet mondani neki, mert félek a magánytól. Azon az estén azonban minden megváltozott: szembesülnöm kellett azzal, mennyit érek magamnak – és hogy meddig tűrhetem el, hogy valaki csak a saját boldogságát keresi rajtam keresztül.
