Egy nap váratlanul hazatértem a vidéki házunkba, és szembesültem azzal, hogy a fiaim éhesek, a hűtő üres, anyám pedig egyre inkább elveszik a saját világában. A családi titkok, a testvéremmel való konfliktusok és anyám lassú leépülése mindent megváltoztattak bennem. Most, amikor már tudom, hogy anyám demenciával küzd, csak azt kérdezem magamtól: vajon időben észrevehettem volna mindezt?
A nevem Luca, Budapesten élek a férjemmel és hároméves kislányommal, Emesével. A családom folyamatosan kér tőlem dolgokat, amiket magamnak vagy a lányomnak szeretnék megtartani, és emiatt állandó lelkiismeret-furdalás gyötör. Ebben a történetben elmesélem, hogyan próbáltam megtalálni az egyensúlyt a segítőkészség és az önvédelem között, miközben a családi elvárások szorításában éltem.
Egyetlen döntésem miatt az egész családom elfordult tőlem. Apámat elvittem az idősek otthonába, mert már nem bírtam egyedül gondoskodni róla, de most mindenki engem hibáztat. Vajon tényleg rossz ember vagyok, vagy csak a körülmények áldozata?
Tegnap a férjem anyja, Ilona néni, minden előzetes bejelentés nélkül állított be hozzánk. Először az életemben volt bátorságom nemet mondani, és nem engedtem be, bár a lelkiismeretem majdnem összetört. Ez a nap mindent megváltoztatott bennem: a saját értékemhez, a férjemhez és a családunkhoz való viszonyomat is.
A történetem egyetlen gyermekem, Lilla miatt szól, aki hosszú küzdelem után született, de testvér nélkül nő fel. A meddőség, a családi elvárások és a saját lelkiismeretem harca végigkísérte az életemet. Ma már elfogadom, hogy hárman vagyunk, de a hiány örökre bennem marad.
Egy fáradt, negyvenes nő vagyok, aki magához vette idős, beteg édesanyját. A mindennapok küzdelmei, a családi feszültségek és a lelkiismeret-furdalás között őrlődöm. Vajon lehet-e jól szeretni valakit, miközben lassan elveszítjük önmagunkat?
