Egy nap kénytelen voltam visszakérni édesanyámtól a lakáskulcsot, mert a folyamatos beavatkozása veszélybe sodorta a házasságomat. A döntésem nemcsak családi viszályt szült, hanem mélyen megkérdőjelezte, hogy meddig tart a hűség, és mikor kell végre elengedni a múltat. Ez az én történetem arról, hogyan próbáltam egyensúlyt találni anyám szeretete és a saját családom boldogsága között.
A lányom második születésnapján váratlanul megjelent a volt anyósom, Margit néni, miközben az apja, Gábor, teljesen megfeledkezett erről a napról. Ez a találkozás felszakította a régi sebeket, és arra kényszerített, hogy újraértékeljem, hol húzódnak a határok múlt és jövő, gyermekem boldogsága és saját fájdalmam között. Kétségek és bűntudat között őrlődve próbálom megtalálni, mi lenne helyes a kicsi Lili számára.
A nevem Judit, és három éve mentem férjhez Gáborhoz, akit mindennél jobban szerettem. Amikor Gábor egy apró vita után megszakította a kapcsolatot a családommal, az otthonunk csendes harctérré változott. Minden nap őrlődöm a férjem iránti szerelmem és a családomhoz való hűségem között.
Én vagyok Eszter, és évek óta érzem, hogy a férjem családja lassan megfojt. Minden alkalommal, amikor végre egy kicsit jobban megy a sorunk, újabb és újabb kérések, követelések érkeznek, és a saját békénk mindig háttérbe szorul. Folyton azon gondolkodom, meddig tudok még csendben maradni és tűrni, mielőtt teljesen elveszíteném önmagam.
Én vagyok Elizabet, és életem legboldogabb pillanata helyett a legnagyobb családi vihar közepén találtam magam. Két nagymama, két világ, és egyetlen kislány, akiért mindketten harcolnak – miközben én próbálok anya lenni, nő maradni, és nem elveszni a két tűz között. Vajon lehet-e békét teremteni ott, ahol mindenki csak szeretni akar?
