Gyerekkoromban az apám elhagyott minket, és anyámmal ketten maradtunk a panelban. Egy idegen férfi, Gábor, lépett az életünkbe, aki lassan igazi apává vált számomra. A történetem arról szól, hogy a vér szerinti kötelékeknél is erősebb lehet a szeretet, és hogy a családot néha újra kell építeni – darabról darabra.
Egy családi esküvőn szembesültem azzal, mennyire fáj az apai elfogultság. Mindig is kívülállónak éreztem magam, de a nővérem nagy napján minden érzés felszínre tört. Meg kellett tanulnom kimondani, amit évekig elfojtottam – és szembenézni azzal, hogy a szeretetért néha harcolni kell.
Gyerekkoromban apám tengerész volt, mindig távol, míg anyám új férje, Laci, lett az, akit apámnak hívtam. Most, felnőttként, anyám azt mondja, visszatért a vér szerinti apám. De vajon kihez tartozom igazán?
Egy esős délutánon, amikor újra felmerült a gondolat, hogy visszatérjek a volt férjemhez, a fiam, Marci, határozottan ellenezte ezt. A történetem arról szól, hogyan próbáltam egyben tartani a családot, miközben Marci már a mostohaapját tekintette igazi apjának. Vajon lehet-e újrakezdeni ott, ahol minden egyszer már darabokra hullott?
Gyerekkoromban azt hittem, hogy az apám az igazi apám, de később kiderült, hogy csak a mostohám. Mégis szerettem őt, egészen addig, amíg felnőttként a húgom esküvőjén szembesültem azzal, mennyire egyértelműen őt részesíti előnyben. A történetem arról szól, hogyan küzdöttem meg a féltékenységgel, a családi ellentétekkel és azzal, hogy vajon valaha is egyenrangú lehetek-e a saját családomban.
