Gyermekkorom óta csendben hordozom magamban azt a fájdalmat, amit apám hiánya okozott, de most, felnőttként, végre ki merem mondani: a nevelőapám, Gábor, volt az, aki igazán apám lett. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg megbocsátani, szeretni és elfogadni egy új családot, miközben a múlt árnyai még mindig kísértenek. Egy levél formájában próbálom elmondani mindazt, amit sosem mertem kimondani – hátha mások is erőt merítenek belőle.