Egy esős péntek este a mosogató fölött állva szembesülök azzal, hogy anyám és húgom újra rám zúdítják a gondjaikat, miközben a saját családom is egyre inkább háttérbe szorul. A folyamatos megfelelési kényszer és a két oldalról érkező elvárások lassan felemésztenek, és már nem tudom, hol húzódik a határ a segítség és az önfeladás között. Vajon meddig lehet bírni ezt az állandó feszültséget anélkül, hogy elveszíteném önmagam?