A történetem egy szürreális, de nagyon is magyar valóság: hogyan vált a lakásom baráti szívességből ingyenes panzióvá, és hogyan tanultam meg végre nemet mondani. A családi és baráti kapcsolatok, az elvárások és a határok keresése mindennapi harc, amelyben végül önmagamat kellett megvédenem. Vajon tényleg önzőség nemet mondani, vagy épp ez a felnőtté válás első lépése?
Az első éjszaka az új lakásban ráébresztett, hogy a szomszédokkal való együttélés rémálommá válhat. A folyamatos zaj, a családi konfliktusok és a közösség közönye lassan szétzilálta a házasságomat és az önbecsülésemet. Végül rá kellett jönnöm: néha muszáj kiállni magunkért, még ha ezért mindenki ellenségévé is válunk.
A történetem egy családi ebédnél kezdődik, ahol a férjem, Gábor, ismét az exfeleségéhez, Erikához hasonlít engem, mert nem tudok kijönni az anyósommal. A múlt árnyéka minden nap ott lebeg a fejem felett, miközben próbálok önmagam maradni egy olyan családban, ahol mindenki mást vár el tőlem. Vajon meddig kell elviselnem, hogy mások elvárásai irányítsák az életemet?
Egy régi pesti bérházban élek, ahol a szomszédom, Katalin, egyre gyakrabban hagyja nálam a kisfiát, Marcellt vacsorára. Eleinte örömmel segítettem, de mostanra úgy érzem, kihasználnak, és nem tudom, hogyan mondjam el neki, hogy elég volt. A történetem arról szól, hogyan próbálok kiállni magamért anélkül, hogy tönkretenném a szomszédi viszonyt.
