Egy új kolléga váratlanul személyes megjegyzéseket tett rám, majd meghívott egy italra. A történetem arról szól, hogyan próbáltam megőrizni a méltóságomat és a szakmaiságomat ebben a kényes helyzetben, miközben a saját határaimat is meg kellett húznom. Vajon lehet-e barátságosan, de határozottan nemet mondani úgy, hogy közben nem veszítjük el önmagunkat vagy a munkahelyi békét?
Egy kis magyarországi városban Éva, egy 60 éves nő, nehezen birkózik meg férje felnőtt fiának és családjának állandó hétvégi látogatásaival. Miközben próbálja kezelni a mostohaanyaság kihívásait, Éva békére és nyugalomra vágyik saját otthonában.
„Azt hittem, csak egy múló megjegyzés,” mondja Emese. „De aztán megjelent a csomagjaival.” Vajon ez egy új családi dinamika kezdete?
Amikor a fiam és a felesége beköltöztek hozzám, hogy pénzt takarítsanak meg a jövőjükre, sosem gondoltam volna, hogy idegennek fogom érezni magam a saját otthonomban. A menyem igényes otthoni munkarendje miatt úgy érzem, mintha tojáshéjakon járnék, hogy ne legyek zavaró. Hónapokig tartó frusztráció után végül szembesítettem a fiammal, de a beszélgetés nem úgy alakult, ahogy terveztem.
A válásom után Dávidtól, aki elhagyott egy másik nőért, azt hittem, soha többé nem találok rá a szerelemre. Aztán megismertem Jánost. Ő csodálatos, de van egy bökkenő – a húga. Most a János iránti érzéseim és a függetlenség iránti igényem között őrlődöm.
