„Hétvégi Hajsza: Nincs Nyugalom a Rokonok Tanyáján”

János Nagy becsülte a hétvégéit. Egy fárasztó hét után az irodában semmi másra nem vágyott, mint hogy leheveredjen a kanapéra, nézzen egy kis focit, és talán utolérje magát a kedvenc sorozataival. De minden péntek este, mint egy óramű, megcsörrent a telefonja Béla bácsi üzenetével: „Szia János, miért nem jössz ki a tanyára a hétvégén? Remek BBQ-t tervezünk!”

A jó étel és a családi idő ígérete mindig csábító volt. Béla bácsi és Linda néni egy hatalmas tanyát birtokoltak a város szélén, egy helyet, ami tökéletes menekülésnek tűnt a városi nyüzsgés elől. De János jobban tudta. Amint belépett a tanya területére, a pihenés volt az utolsó dolog a napirenden.

Szombat reggel megérkezett, és János már úton volt a poros úton, ami a tanyához vezetett. Amikor megérkezett, Béla bácsi lelkesen integetett neki a tornácról. „János! Örülök, hogy eljöttél!” kiáltotta, hangja visszhangzott a nyílt mezőkön.

„Szia, Béla bácsi,” válaszolta János, próbálva némi lelkesedést mutatni. „Már alig várom azt a BBQ-t.”

„Persze! De előbb van pár dolog, amit el kell intéznünk,” mondta Béla bácsi egy mosollyal, amit János már rettegett.

Linda néni megjelent az istállóból, kezét a kötényébe törölve. „János! Épp időben. Van egy kis projektünk, amiben segíthetnél.”

János belül sóhajtott. Tudta, mit jelent „egy kis projekt”. Legutóbb a kerítést kellett megjavítaniuk, ami az egész hétvégét elvette. Ezúttal az istállót kellett kifesteni.

„Ne aggódj,” biztosította Linda néni. „A te segítségeddel hamar megleszünk.”

János a következő néhány órát a tűző napon töltötte, ecsettel a kezében. Az istálló hatalmas volt, és miközben Béla bácsival és Linda nénivel dolgozott, nem tudta elkerülni az érzést, hogy déjà vu-je van. Minden hétvége összefolyt a következővel, mindegyik tele volt családi összetartásnak álcázott teendőkkel.

Ahogy a nap lement, végre befejezték a festést. János karjai fájtak, és festékfoltok borították. Remélte, hogy most végre pihenhetnek és élvezhetik az ígért BBQ-t.

De amikor összegyűltek a grill körül, Béla bácsi hátba veregette. „Tudod, János, gondolkodtunk rajta, hogy bővítsük a tyúkólat. Talán jövő hétvégén segíthetnél?”

János erőltetett mosolyt villantott, bár belül frusztrációt érzett. „Persze, Béla bácsi,” válaszolta, jól tudva, hogy a hétvégéi továbbra sem lesznek pihentetőek.

Amikor hazafelé vezetett aznap este, János nem tudta lerázni magáról az érzést, hogy egy végtelen munkaciklusba ragadt bele, amit pihenésnek álcáznak. A tanya elvileg menedékhely kellett volna legyen, de ehelyett csak egy újabb kimerültségforrássá vált.

Beparkolt az udvarába és egy pillanatra az autójában maradt ülve, bámulva a sötét házát. A gondolat egy újabb munkahétről és egy újabb hétvégéről a tanyán nehezedett rá. Nem volt boldog befejezés kilátásban—csak több teendő és több megszegett ígéret a pihenésről.