A titokzatos vendég: Egy élet a sarki étteremben

„Kati, hozd már ide azt a kávét!” – kiáltott rám az étterem tulajdonosa, Lajos bácsi, miközben én éppen a reggeli rohamot próbáltam kezelni. Az étterem zsúfolásig tele volt, de az én figyelmem egyetlen emberre összpontosult: Kovács Bélára. Minden reggel, pontosan nyolc órakor lépett be az ajtón, és mindig ugyanazt a sarki asztalt választotta. Az arca komor volt, szinte soha nem mosolygott, de valahogy mégis megszoktuk őt.

„Jó reggelt, Béla bácsi! A szokásosat?” – kérdeztem tőle minden nap, és ő mindig csak bólintott. Egy kávé, két cukorral és egy szelet almás pite. Ennyi volt az egész. De valamiért ez a rutin megnyugtató volt számomra.

Egyik reggel azonban Béla bácsi nem jelent meg. Először azt hittem, talán csak késik, de ahogy telt az idő, egyre nyugtalanabb lettem. Lajos bácsi is észrevette a hiányát. „Hol lehet az öreg?” – kérdezte tőlem, de én csak a vállamat vontam.

A következő napokban sem jött el. Az étterem csendesebb lett nélküle, mintha valami hiányzott volna. A vendégek is kérdezgették: „Mi történt Bélával?” De senki sem tudta a választ.

Egy héttel később egy idegen lépett be az étterembe. Egy fiatal nő volt, aki zavartan nézett körül. „Elnézést, Kovács Béla rokonát keresem” – mondta halkan. „Én vagyok Kati, a pincérnő. Segíthetek valamiben?” – kérdeztem.

„Béla bácsi sajnos elhunyt” – mondta könnyes szemekkel. „Az apám volt.” Megdöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen eltűnik az életünkből.

A nő elmesélte, hogy Béla bácsi minden reggel azért jött az étterembe, mert ott találkozott először a feleségével, aki már régóta nem él. Az étterem volt az egyetlen hely, ahol még érezhette a jelenlétét.

Ez a felfedezés mélyen megrázott minket. Az étterem személyzete és a törzsvendégek is összegyűltek, hogy megemlékezzenek róla. Lajos bácsi még egy kis emléktáblát is készíttetett az asztalára.

Azóta minden reggel, amikor kinyitom az éttermet, mindig eszembe jut Béla bácsi és az ő története. Vajon hány ember él közöttünk hasonló titkokkal? Hányan hordoznak magukban olyan fájdalmat, amit soha nem osztanak meg másokkal? Talán mindannyiunknak van egy sarki asztala valahol.