Amikor a Hétvégi Álmaim Összetörtek: Egy Anyós Látogatásának Krónikája

– Zsófi, ugye tudod, hogy szombaton jövök? – Anyósom hangja élesen hasított bele a péntek délután csendjébe, miközben épp a kanapén ültem, egy bögre kávéval a kezemben, és arról álmodoztam, hogy végre lesz egy nyugodt hétvégém. – Azt hiszem, ráfér már egy alapos nagytakarítás a házra, nem gondolod?

A szívem kihagyott egy ütemet. Minden porcikámban éreztem a feszültséget. Az egész heti munka után csak egy kis pihenésre vágytam, de most már tudtam: ebből nem lesz semmi.

– Persze, Éva néni, várunk szeretettel – válaszoltam automatikusan, miközben belül ordítani tudtam volna.

A férjem, Gábor csak annyit mondott, amikor letettem a telefont: – Ne aggódj, majd segítek. De tudtam, hogy ez mit jelent: ő majd eltűnik a garázsban vagy elmegy bevásárolni, amíg én anyósommal küzdök a csempékkel és a polcokkal.

Másnap reggel már hétkor csörgött a kapucsengő. Éva néni katonás léptekkel vonult be, kezében gumikesztyűvel és egy egész arzenál tisztítószerrel. – Na, lássunk munkához! – jelentette ki olyan hangsúllyal, amitől még a macskánk is az ágy alá menekült.

Az első fél óra még csendben telt. Éva néni minden mozdulatomat figyelte. – Zsófi, ezt a polcot nem így kell törölni! Látod, ott maradt egy folt! – szólt rám, miközben én már harmadszor mentem végig ugyanazon a polcon.

Próbáltam nyelni a dühöt. Eszembe jutottak anyám szavai: „Az anyósoddal mindig legyél kedves, még ha nehéz is.” De meddig lehet valaki kedves, ha közben úgy érzi magát, mint egy rossz alkalmazott?

Gábor közben tényleg eltűnt. – Elugrom a barkácsboltba! – kiáltotta még az ajtóból. Éva néni csak legyintett: – Férfiak… mindig akkor tűnnek el, amikor igazán szükség lenne rájuk.

A takarítás közben Éva néni elkezdte sorolni azokat a dolgokat is, amiket szerinte rosszul csinálok az életben. – Zsófi, nem gondolod, hogy túl sokat dolgozol? Gábor biztos örülne, ha többet főznél neki. És az unokák? Nem terveztek már végre gyereket?

Éreztem, ahogy egyre szorosabbra húzódik körülöttem a hurok. Egy pillanatra megálltam, és csak néztem ki az ablakon. Vajon tényleg én csinálok mindent rosszul? Vagy csak sosem leszek elég jó neki?

Délutánra már minden porcikám sajgott. A nappali ragyogott, de én úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak. Éva néni elégedetten nézett körbe: – Na látod, így kell ezt csinálni! Most már csak az ablakokat kéne lemosni.

Ekkor betoppant Gábor is, kezében egy csokor virággal. – Anyu, Zsófi egész héten dolgozott. Nem lehetne most már pihenni egy kicsit? – kérdezte halkan.

Éva néni rám nézett, majd sóhajtott: – Jó, legyen. De legközelebb ne várjátok meg, hogy szóljak!

Amikor végre elment, csak ültem a kanapén és próbáltam visszanyerni az erőmet. Gábor leült mellém és átölelt.

– Sajnálom… Tudom, hogy nehéz vele – mondta halkan.

– Nem is tudom… Talán tényleg túl sokat akarok magamnak. Egy kis nyugalmat… De vajon lehet-e valaha is igazán önmagam ebben a családban?

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet találni az egyensúlyt az elvárások és a saját igényeink között? Várom a gondolataitokat…