Anyám titka – Egy családi örökség ára

– Anya, kérlek, most ne kérdezz semmit, csak segíts! – Gergő hangja remegett a telefonban, ahogy a konyhaasztalnál ültem egy csésze hideg kávéval. A szívem összeszorult. Az anyai ösztönöm azonnal jelezte: baj van.

– Mi történt, kisfiam? – próbáltam nyugodt maradni, de már előre féltem a választól.

– Nem akarom, hogy Kata megtudja… csak most az egyszer… – hallottam, ahogy elcsuklik a hangja. – Szükségem lenne háromszázezer forintra. Nagyon sürgős.

Azt hittem, rosszul hallok. Gergő mindig is felelősségteljes volt, sosem kért tőlem pénzt. Most viszont kétségbeesett volt. A gondolataim cikáztak: vajon mi történhetett? Szerencsejáték? Tartozás? Vagy valami még rosszabb?

– Gergő, mondd el, miért kell ennyi pénz! – kérleltem.

– Anya, kérlek… ha szeretsz, most ne faggass! Megígérem, visszaadom. Csak… Kata nem tudhat róla. Ha megtudja, vége mindennek.

A szívem hevesen vert. Tudtam, hogy Kata mennyire érzékeny a pénzügyekre. Ők ketten évek óta spórolnak egy saját lakásra, minden forintot félretesznek. Kata mindig mindent átlátott, minden számlát ellenőrzött. Ha kiderülne, hogy Gergő titokban pénzt kér tőlem…

Aznap este alig aludtam. Forgolódtam az ágyban, a plafont bámultam. Vajon helyes-e segítenem neki úgy, hogy közben hazudok Katának? Vagy inkább mondjam el az igazat, és vállaljam a következményeket?

Másnap reggel átutaltam a pénzt Gergőnek. Azt mondta, minden rendben lesz. De nem lett.

Hetek teltek el. Kata egyre feszültebb lett. Egy este átjöttek vacsorára. Kata szeme alatt sötét karikák ültek.

– Anyu, te nem tudod véletlenül, hova tűnt az a háromszázezer forint a közös számlánkról? – kérdezte váratlanul.

Gergő rám nézett. A tekintete könyörgött: ne mondj semmit!

– Nem tudom, drágám – hazudtam remegő hangon.

Kata összeszorította az ajkát. – Furcsa… Gergő azt mondta, valami váratlan kiadás volt. De nem akarja elmondani.

A vacsora csendben telt tovább. Éreztem, hogy valami végleg megváltozott köztünk.

Aznap éjjel Gergő felhívott.

– Anya… bocsáss meg! Nem akartam ekkora bajt… De ha Kata megtudja, hogy neked is hazudtam…

– Gergő! – szinte kiabáltam a telefonba. – Ez így nem mehet tovább! Nem akarok része lenni ebben a hazugságban!

– Csak még egy kis időt kérek… – könyörgött.

A következő hetekben Kata egyre többet járt át hozzám beszélgetni. Láttam rajta az aggodalmat.

– Anyu, szerinted lehet valami baj Gergővel? Olyan zárkózott lett…

Nem bírtam tovább. Egy este leültem Gergővel a régi gyerekszobájában.

– Fiam, mondd el végre az igazat! Miért kellett az a pénz?

Gergő lehajtotta a fejét.

– Elvesztettem a munkahelyemet három hónapja. Nem mertem Katának elmondani… Féltem, hogy csalódik bennem. Azt hittem, hamar találok másikat… De nem sikerült. A lakáshitel törlesztőt abból fizettem ki.

Elsírtam magam. Megöleltem őt.

– Ezt együtt kell megoldanotok! Nem tarthatod titokban tovább!

Másnap reggel Gergő végre bevallotta Katának az igazat. Kata először sírt és kiabált vele – velem is –, aztán hosszú csend következett.

Végül hármasban ültünk le beszélgetni. Kata lassan megenyhült.

– Tudod, anyu – mondta nekem később –, nem az fájt legjobban, hogy eltűnt a pénz. Hanem hogy mindketten hazudtatok nekem.

Azóta is gyakran gondolkozom: vajon helyesen tettem-e? Megvédtem a fiamat – de közben elveszítettem Kata bizalmát. Most újra kell építenünk mindent.

Néha azon tűnődöm: meddig szabad titkot tartani egy családban? És vajon tényleg a szeretet vezérel ilyenkor minket – vagy csak félünk szembenézni az igazsággal?