Egyedül az álmomért: Egy magyar anya küzdelme az anyaságért
– Anya, miért sírsz? – kérdezte Zsófi, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a kezem remegett a teásbögre körül. Nem tudtam rögtön válaszolni. Csak néztem a hatéves lányomat, akinek a szemeiben ott csillogott minden reményem és minden félelmem is.
– Semmi baj, kicsim – próbáltam mosolyogni, de a hangom elcsuklott. – Csak egy kicsit fáradt vagyok.
Valójában azon gondolkodtam, hogy vajon helyes-e, amit tenni készülök. Egyedülálló anyaként már így is minden nap harc volt: a munkahelyemen, ahol folyton éreztették velem, hogy „egyedül nevelni egy gyereket nem igazi család”, a szüleimnél, akik sosem bocsátották meg, hogy huszonnyolc évesen férj nélkül szültem, és a saját lelkiismeretemmel, ami néha azt suttogta: „Nem vagy elég jó anya.”
De most valami még nagyobb dologra készültem. Azt terveztem, hogy minden megtakarításomat – 18 millió forintot, amit tíz év alatt gyűjtöttem össze – lombikprogramra költöm. Egy újabb gyermekre vágytam. Nem volt párom, nem volt támogatóm, csak a vágyam, hogy Zsófi ne nőjön fel egyedül.
A döntés nem egyik napról a másikra született. Évekig vívódtam magamban. A barátnőim közül sokan kinevettek: – Te normális vagy? Egyedül két gyereket? Hát ki fog segíteni neked? – kérdezte Eszter egy kávé mellett.
– Majd megoldom – feleltem dacosan. – Mindig megoldottam.
De amikor este lefeküdtem, gyakran sírtam csendben. A lakásban minden zaj felerősödött: a hűtő zúgása, Zsófi halk szuszogása a szomszéd szobában. És az én gondolataim is csak zúgtak: Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha Zsófi sosem kap testvért?
A legnehezebb mégis az volt, amikor anyám egyszer csak kibökte vacsora közben:
– Fanni, te tényleg azt hiszed, hogy egyedül képes vagy két gyereket felnevelni? Nézz körül! Mindenki azt mondja, felelőtlen vagy.
– Nem érdekel, mit mondanak mások – vágtam vissza. – Ez az én életem!
– De mi lesz, ha beteg leszel? Ha elveszíted a munkád? Gondoltál már arra is?
Gondoltam. Minden nap gondoltam rá. De valahogy mindig erősebb volt bennem az érzés: Zsófi boldogsága mindennél fontosabb.
A lombikprogram maga is egy érzelmi hullámvasút volt. Az első konzultáción dr. Kerekes Judit nézett rám komolyan:
– Tudja, Fanni, ez nem lesz könnyű. Sok kudarc érheti. És nem olcsó mulatság.
– Tudom – bólintottam. – De nincs más választásom.
A kezelések alatt minden forintot megszámoltam. A gyógyszerek ára az egekben volt, a vizsgálatokra heteket kellett várni. Volt olyan nap, amikor háromszor is visszahívtak vérvételre, és közben a munkahelyemen is helyt kellett állnom.
A főnököm, Szilágyi úr egyszer félrehívott:
– Fanni, mostanában sokat hiányzol. Remélem, nincs semmi komoly baj.
– Egészségügyi problémáim vannak – hazudtam félig-meddig igazat mondva.
– Remélem, nem lesz ebből gond…
A kollégáim suttogtak mögöttem. „Biztos új pasija van”, „Valami titkol…” De engem csak az érdekelt: sikerül-e végre teherbe esnem.
Az első két beültetés sikertelen volt. A harmadik után már majdnem feladtam. Egy este Zsófi odabújt hozzám:
– Anya, mikor lesz már testvérem?
A könnyeim potyogtak.
– Talán hamarosan…
A negyedik próbálkozás után végre pozitív lett a teszt. Nem tudtam elhinni. A fürdőszobában ültem a hideg csempén és csak bámultam a két csíkot.
Az örömöm azonban nem tartott sokáig. Az anyám nem gratulált:
– Felelőtlen vagy! Most aztán végképp tönkreteszed magad!
A munkahelyemen is egyre nehezebben viseltek el. Végül elbocsátottak: „Sajnáljuk, de leépítés van.” Ott álltam két hónapos terhesen, munka nélkül.
Az utolsó pénzemet is elköltöttem albérletre és élelmiszerre. Volt olyan nap, amikor csak kenyeret és margarint tudtam venni vacsorára.
De amikor Zsófi odabújt hozzám esténként és megsimogatta a hasamat:
– Szeretlek titeket! – akkor tudtam: minden szenvedés megérte.
A kisfiam, Marci végül egészségesen megszületett. Azóta is minden nap küzdök: dolgozom takarítóként reggelente, délután pedig online fordításokat vállalok otthonról. Néha úgy érzem, összeroppanok a fáradtságtól.
De amikor látom Zsófit és Marcit együtt játszani a parkban, tudom: jól döntöttem.
Vajon tényleg önző voltam? Vagy csak bátor? Megérte mindent feláldozni egy álomért? Ti mit tennétek a helyemben?