Élet a zsarnok árnyékában – Egy magyar család története

– Nem fogod ezt megúszni, Zsuzsa! – csattant fel Károly, miközben a konyhaasztalra csapott. A tányérok megzörrentek, én pedig összerezzentem. A férjem, Gábor csak némán ült mellettem, szorongatta a villáját, de nem szólt semmit. A levegőben feszültség vibrált, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne a vihar.

– Mégis mit csináltam már megint? – kérdeztem halkan, de a hangom remegett.

– A rántott hús hideg volt! – vágta rá Károly. – És a krumpli is szétfőtt. Hogy lehet így élni? Az én házamban rendnek kell lennie!

Ez volt az a pillanat, amikor végleg megértettem: ebben a házban soha nem lesz békém. De nem volt hova menni. Az albérletünket elveszítettük, Gábor munkahelye megszűnt, én pedig várandós voltam. Nem volt más választásunk, mint beköltözni Károlyhoz, Gábor apjához, egy kisvárosi panelház harmadik emeletére. Azt hittem, csak átmeneti lesz. Tévedtem.

Az első napokban még próbáltam alkalmazkodni. Minden reggel korán keltem, hogy elkészítsem Károly kávéját és szendvicsét. Minden mozdulatomat figyelte, minden hibámra lecsapott.

– Nem így kell vágni a kenyeret! – szólt rám egyszer. – Az asszony dolga rendesen ellátni a házat!

Gábor próbált közvetíteni, de Károly előtt ő is csak egy gyerek maradt.

– Apa, ne légy már ilyen szigorú! – kérlelte egyszer Gábor.

– Te csak ne szólj bele! – förmedt rá Károly. – Amíg az én kenyeremet eszitek, addig az én szabályaim szerint éltek!

A terhességem előrehaladtával egyre nehezebben bírtam a házimunkát. Károly azonban nem ismert kegyelmet.

– Ne lustálkodj! – kiabált rám, amikor leültem pihenni. – A nők régen a földeken dolgoztak még nagy hassal is!

Volt, hogy sírva fakadtam a fürdőszobában. Gábor ilyenkor átölelt, de ő sem tudott segíteni.

– Kitartunk valahogy – suttogta. – Amint lesz munkám, elköltözünk.

De hónapok teltek el, és semmi sem változott. Károly egyre kegyetlenebb lett. Ha valami nem tetszett neki, hangosan szidott, néha még hozzám is vágott egy-egy tárgyat.

Egy este különösen durva veszekedés tört ki.

– Elegem van belőled! – ordította Károly. – Ha nem tetszik, mehetsz vissza az anyádhoz!

– Nincs hova mennem! – zokogtam.

– Akkor tűrd el! – vágta rá.

Aznap éjjel alig aludtam. A hasamban rugdosott a kisbabám, mintha ő is érezné a feszültséget.

A szülés után minden még rosszabb lett. Károly nem tűrte a gyerek sírását.

– Fogd már be azt a kölyköt! – kiabált át a falon keresztül.

Próbáltam mindent megtenni: altattam, ringattam, de egy újszülöttet nem lehet elhallgattatni parancsszóra.

Egy nap Gábor végre talált munkát egy közeli gyárban. Reménykedtem, hogy hamarosan elköltözhetünk. De Károly ekkor újabb trükkhöz folyamodott: pénzt követelt tőlünk az albérlet fejében.

– Itt laktok? Akkor fizettek is! – jelentette ki.

Gábor dühösen nézett rá:

– Apa, tudod jól, hogy most kezdek dolgozni! Alig van pénzünk.

– Nem érdekel! – mondta Károly. – Ez az én lakásom!

A helyzet tarthatatlanná vált. Egy este Gáborral leültünk beszélgetni.

– Zsuzsa, ezt nem bírom tovább nézni – mondta halkan. – Holnap keresek albérletet, bármi áron.

Másnap Gábor egész nap telefonált és végül talált egy apró garzont a város szélén. Kevés bútorral, de legalább saját volt. Amikor összepakoltunk, Károly még utoljára belém mart:

– Majd meglátod, nélkülem semmire sem mentek!

Nem válaszoltam. Csak fogtam a kisbabánkat és kiléptem az ajtón.

Az új lakásban először furcsa volt a csend. Nem volt kiabálás, nem voltak parancsok. Lassan visszatért az életkedvem. Gábor is felszabadultabb lett, többet mosolygott.

De a múlt árnyéka még sokáig kísértett. Hetente hívogatott Károly:

– Mikor jöttök vissza? Ugye látjátok már, hogy nélkülem nem megy?

Mindig nemet mondtam.

Azóta eltelt három év. Ma már két gyermekünk van és bár sosem lettünk gazdagok, boldogabbak vagyunk, mint valaha. Néha még álmodom Károly ordításával, de reggelente hálás vagyok azért, hogy saját otthonunkban ébredhetek fel.

Sokszor gondolkodom: hány magyar család él ma is ilyen elnyomásban? Hány nő érzi magát csapdában egy zsarnoki családtag miatt? Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki végre ki merjen lépni ebből az ördögi körből?