Két anya között – Egy magyar család drámája

– Már megint ott vagy, Zsófi? – Anyám hangja élesen hasított át a telefonon, miközben én épp a konyhapultnál álltam, és próbáltam valami ehetőt varázsolni az anyósomnak, Marikának, aki a szobában köhögött. – Hát nem elég, hogy egész héten dolgozol? Most még ezt is magadra vállalod? Mi lesz veled, lányom?

A kezem megremegett, a leveseskanál koppant egyet a tál szélén. – Anya, Marika néni tényleg rosszul van. Nincs más, aki segítene neki. Laci dolgozik, a nővére külföldön van. Nem hagyhatom magára.

– És velem mi lesz? – kérdezte anyám, hangjában sértettség és féltés keveredett. – Mikor láttál utoljára? Mikor beszélgettünk egy jót? Mindig csak az anyósod! Mintha ő lenne az édesanyád!

A szívem összeszorult. Gyerekkorom óta próbáltam megfelelni neki. Mindig azt akarta, hogy jó kislány legyek, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem. De most… most valaki másnak is szüksége volt rám.

Letettem a telefont, de anyám szavai ott visszhangoztak bennem egész este. Marika néni közben halkan hívott: – Zsófikám, hoznál egy kis teát? – Hangja gyenge volt, de hálás mosollyal nézett rám, amikor bevittem neki a bögrét.

Aznap éjjel alig aludtam. Laci későn ért haza, fáradtan ledőlt mellém az ágyra.

– Anyukád megint hívott? – kérdezte csendesen.

– Igen. Szerinte túl sokat vagyok itt. Azt mondja, elhanyagolom őt.

Laci sóhajtott. – Tudom, hogy nehéz. De most Marikának van rád szüksége. Anyukád meg fogja érteni… idővel.

De vajon tényleg megérti majd? Másnap reggel anyám már az ajtóban állt, amikor hazaértem egy gyors ruhacserére.

– Zsófi! – szólt rám élesen. – Miért nem szóltál, hogy jövök? Már azt sem tudom, mikor vagy itthon!

– Anya, kérlek… – próbáltam nyugtatni. – Most tényleg sok a dolgom. Marika néni nagyon rosszul van.

– És én? Én nem számítok? – A hangja remegett. – Én is beteg vagyok néha! Nekem is fáj a hátam! De te csak az anyósodat ápolod!

A türelmem elfogyott. – Anya! Nem arról van szó, hogy téged nem szeretlek! De most Marikának nincs senkije rajtam kívül! Te legalább tudsz magadról gondoskodni!

Anyám arca eltorzult a sértettségtől. – Hát ennyit jelentek neked? Hogy csak akkor kellek, ha már senki más nincs?

Aztán sírva fakadt. Ott álltam előtte tehetetlenül, és úgy éreztem, mintha kettészakadna a lelkem.

Aznap este Laci csendben ült mellettem a kanapén.

– Mi lenne, ha pár napra hazajönnél hozzánk? – kérdezte halkan. – Édesanyám most már jobban van… Talán anyukádnak is jót tenne.

– Nem tudom… – suttogtam. – Félek, hogy már túl késő.

De végül összeszedtem magam, és másnap átmentem anyámhoz. A lakásban csend volt, csak a régi falióra kattogott monotonul.

– Anya… – kezdtem bizonytalanul.

Ő az ablaknál állt, hátat fordítva nekem.

– Tudod… mindig attól féltem, hogy egyszer elveszítelek – mondta halkan. – Hogy majd valaki más fontosabb lesz nálad. És most úgy érzem… mintha már nem is lennék az életed része.

Odamentem hozzá, átöleltem hátulról.

– Sosem fogsz elveszíteni engem. Csak most… most tényleg szükség volt rám máshol is. De te mindig az anyukám maradsz.

Sokáig álltunk így némán. Aztán lassan megfordult, és végre újra rám nézett.

– Bocsáss meg… csak féltékeny voltam. És féltem is… hogy már nem vagyok elég jó neked.

– Te vagy a legjobb anya – mondtam könnyes szemmel.

Azóta próbálok egyensúlyt találni. Néha sikerül, néha nem. De megtanultam: két anya között őrlődni talán a legnehezebb dolog a világon.

Vajon lehet-e egyszerre mindenkinek megfelelni? Vagy el kell engedni valakit ahhoz, hogy önmagunk maradhassunk? Ti mit tennétek a helyemben?