„Mama, Anya azt mondta, el kell gondolkodnunk az idősek otthonán” – Egy családi beszélgetés margójára

– Mama, Anya azt mondta, el kell gondolkodnunk az idősek otthonán – hallottam meg a vékonyka hangot az előszobából, miközben a kulcsommal babráltam a zárban. Megdermedtem. A kezem remegett, a kulcs kiesett az ujjaim közül, és csörömpölve ért földet. A szívem hevesen vert, mintha egy pillanat alatt tíz évet öregedtem volna.

Genesis, az unokám, ott állt a cipős szekrény mellett, és zavartan nézett rám. – Nem akartam… csak… – kezdte, de a hangja elhalt. A lányom, Réka, azonnal ott termett mögötte.

– Mama, ez nem úgy van… – próbálta menteni a helyzetet, de én csak néztem rájuk. Az új lakásom kulcsa még mindig a földön hevert. Két éve spóroltam rá, minden fillért félretettem, hogy végre legyen egy helyem Budapesten, ahol nem vagyok útban senkinek. Eladtam a régi vidéki házat, ahol még együtt éltünk, amikor Géza élt. Azt hittem, most végre boldog lehetek.

– Akkor most már tényleg csak teher vagyok? – kérdeztem halkan. Réka arca elvörösödött.

– Nem erről van szó! Csak… aggódunk érted. Egyedül vagy itt, és mi is dolgozunk, Genesis iskolába jár. Mi lesz, ha valami történik veled? – magyarázta sietve.

Genesis lehajolt a kulcsért, és a kezembe nyomta. – Sajnálom, mama – suttogta.

A nappaliba mentem, leültem az ablak mellé. A város fényei beszűrődtek a függönyön át. Réka leült mellém.

– Nézd, anya… Nem akarunk bántani. Csak azt szeretnénk, hogy biztonságban legyél. Az idősek otthona nem börtön. Ott vannak programok, társaság… Nem lennél egyedül.

– De én nem vagyok magányos! – csattantam fel. – Itt van a könyvtár a sarkon, minden héten megyek tornára a nyugdíjasklubba. Genesis is gyakran átjön tanulni hozzám! Miért akarnátok elvenni tőlem ezt az életet?

Réka sóhajtott. – Tudod jól, hogy mennyit dolgozom. Alig tudok rád figyelni. Félek, hogy egyszer bajod esik, és nem lesz ott senki.

– Akkor inkább adjatok el engem is, mint a házat! – mondtam keserűen.

Csend lett. Genesis odabújt hozzám.

– Mama, én nem akarom, hogy elmenj innen – mondta halkan.

Aznap este alig aludtam. A plafont bámultam, és azon gondolkodtam: tényleg ennyire felesleges lettem volna? Géza halála óta először éreztem azt az ürességet újra, amit akkor éreztem, amikor egyedül maradtam a nagy házban. De most itt volt ez az új lakás – az én kis váram –, és mégis úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetném.

Másnap reggel Réka telefonált.

– Anya, beszéljünk erről nyugodtan. Nem akarjuk rád erőltetni semmit. Csak szeretnénk tudni, mit szeretnél igazán.

– Azt szeretném, ha bíznátok bennem – válaszoltam fáradtan.

A következő napokban minden megváltozott. Genesis gyakrabban jött át hozzám tanulni vagy csak beszélgetni. Réka is többször hívott fel munka után. De valami megtört bennem. Minden alkalommal, amikor becsukódott mögöttük az ajtó, attól féltem: vajon most beszélik meg újra nélkülem, hogy mikor adnak be az otthonba?

Egyik délután váratlanul becsöngetett hozzám a szomszédasszonyom, Ilonka néni.

– Hallottam valamit a folyosón… Igaz az, hogy idősek otthonába akarnak vinni? – kérdezte részvéttel.

Elmeséltem neki mindent. Ő csak bólogatott.

– Tudod, drágám, ez mostanában sok családban előkerül. Az én fiam is mondogatta már… De én azt mondtam neki: amíg tudok magamról gondoskodni, addig maradok! Nem hagyom magam! – mondta határozottan.

Ez adott egy kis erőt nekem is. Elhatároztam: beszélek Rékával őszintén.

Pár nap múlva leültünk hármasban: Réka, Genesis és én.

– Nézzétek – kezdtem –, tudom, hogy aggódtok értem. De nekem ez az otthonom most már. Itt érzem magam biztonságban és szabadnak. Ha majd tényleg nem tudok magamról gondoskodni… akkor beszélhetünk erről újra. De addig hadd döntsek én!

Réka szemében könny csillant.

– Sajnálom, anya… Nem akartunk megbántani.

Genesis megszorította a kezemet.

Azóta mintha mindenki óvatosabb lenne velem – de legalább már tudják: nem vagyok kész lemondani az életemről csak azért, mert öregszem.

Néha mégis elbizonytalanodom: vajon tényleg önző vagyok? Vagy csak jogom van ahhoz, hogy magam döntsek a sorsomról? Ti mit gondoltok erről?