Amikor a feleségem séf lett, és otthon csak a mirelit maradt – egy magyar család története

– Már megint csak pogácsa? – kérdezte fiam, Marci, miközben a mikróban forgott a műanyag doboz. A konyhában álltam, kezemben egy zacskó mirelit töltött káposztával, és próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. De nem volt rendben. Zsuzsa, a feleségem, már harmadik hete dolgozott a belvárosi étteremben, és azóta a mi konyhánkban csak a gyorsfagyasztott ételek uralkodtak.

Nem így képzeltem el a családi életet. Régen Zsuzsa minden este főzött: gulyás, paprikás csirke, túrós csusza – mindig volt valami illat, ami hazavonzott minket. Most viszont csak az üres lakás fogadott, és a hűtőben sorakozó dobozok.

– Apa, anya mikor jön haza? – kérdezte Marci halkan.
– Nem tudom, kisfiam. Ma is későn zárnak – válaszoltam, miközben próbáltam nem mutatni az arcomon a csalódottságot.

Zsuzsa mindig is szeretett főzni. Már az első randinkon is ő készítette a vacsorát: lecsó volt, házi kenyérrel. Akkor azt mondta: „Aki főzni tud, az boldoggá tud tenni másokat.” És tényleg boldogok voltunk. De aztán jött a kiégés a munkahelyén, az örökös túlórák egy XIII. kerületi irodában, és egy nap bejelentette:

– Elég volt! Jelentkeztem egy szakácstanfolyamra. Nem bírom tovább ezt a robotot. Szeretnék végre azt csinálni, amit szeretek.

Először azt hittem, csak viccel. De amikor láttam a szemében azt az elszántságot, amit már rég nem láttam benne, rájöttem: komolyan gondolja. A tanfolyam pénzbe került – nem is kevésbe –, de végül belementem. Azt mondtam magamnak: ha ez kell neki ahhoz, hogy újra önmaga legyen, hát legyen.

A tanfolyam alatt még minden rendben ment. Zsuzsa esténként lelkesen mesélt új receptekről, hozott haza kóstolót: házi mákos nudli, konfitált kacsacomb, sütőtökkrémleves. Marci is élvezte: „Anya, te vagy a legjobb szakács!”

Aztán jött az állásajánlat egy menő budapesti étteremből. Zsuzsa szinte repült az örömtől.
– Ez életem lehetősége! – mondta csillogó szemmel.

De ahogy elkezdett dolgozni, minden megváltozott. Reggel hatkor elment, este tíz után ért haza. Fáradtan zuhant az ágyba, alig szólt hozzánk. A hétvégék sem voltak már a mieink: vagy dolgozott, vagy aludt.

Egyik este próbáltam beszélni vele:
– Zsuzsa, ez így nem mehet tovább. Hiányzol nekünk. Marci is egyre szomorúbb.
– Ne haragudj, de most nagyon nehéz időszak van az étteremben. Ha most nem bizonyítok, kirúgnak! – válaszolta ingerülten.

Éreztem, hogy kezd eltávolodni tőlünk. Egyre többször vitatkoztunk apróságokon is: ki viszi le a szemetet, ki segít Marcival tanulni. Anyósom is beleszólt:
– Fiam, egy nőnek otthon van a helye! Mi lesz így veletek?

Próbáltam védeni Zsuzsát:
– Anya, ez már nem az ötvenes évek! Zsuzsa boldog akar lenni.
– És te? Te boldog vagy így? – kérdezte vissza anyám.

Nem tudtam mit felelni.

A legrosszabb akkor jött el, amikor Marci beteg lett. Magas láza volt, egész éjjel virrasztottam mellette. Zsuzsa csak hajnalban ért haza.
– Mi történt? – kérdezte aggódva.
– Beteg lett… De ne aggódj, megoldottam – mondtam fáradtan.
– Sajnálom… – suttogta Zsuzsa, de már alig állt a lábán.

Akkor éreztem először igazán: elveszíthetjük egymást.

Egy hét múlva leültünk beszélgetni. Zsuzsa sírt:
– Nem tudom mit tegyek… Imádom ezt a munkát, de hiányoztok! Félek, ha most feladom, soha többé nem lesz ilyen esélyem…
– És ha elveszítesz minket? Az megéri?

Csend lett köztünk. Marci odajött hozzánk:
– Anya, én csak azt szeretném, hogy együtt vacsorázzunk…

Aznap este először hónapok óta együtt ettünk – igaz, csak mirelit pizzát –, de együtt voltunk.

Zsuzsa végül úgy döntött: átmegy részmunkaidőbe. Nem volt könnyű döntés – kevesebb pénz, kevesebb sikerélmény –, de több idő jutott ránk. Néha még mindig késő estig dolgozik, de legalább hétvégén újra főz nekünk: húsleves vasárnaponként, palacsinta reggelente.

A családunk újra kezdett összekovácsolódni. Anyósom is megenyhült:
– Látod fiam? Minden nőnek kell egy kis szabadság… de a család is fontos!

Most már tudom: egy álomért néha áldozatot kell hozni – de nem szabad hagyni, hogy közben elveszítsük egymást.

Ti mit gondoltok? Lehet egy nő egyszerre jó anya és sikeres karrierista Magyarországon? Vagy valamin mindig bukik a mérleg?