A férfi, aki óránként átrendezte a könyveit

Emese mindig is csodálta Dániel irodalom iránti szeretetét. Amikor először találkoztak egy budapesti könyvesboltban, elbűvölte őt Dániel olvasás iránti szenvedélye és hatalmas könyvgyűjteménye. Közös szeretetük a történetek és karakterek iránt eleinte közel hozta őket egymáshoz, de idővel Dániel könyvek iránti megszállottsága feszültség forrásává vált.

Eleinte Emese kedvesnek találta Dániel aprólékos természetét. Órákat töltött azzal, hogy könyveit műfaj, szerző és még a gerincük színe szerint is rendezze. De ahogy kapcsolatuk haladt előre, az óránkénti átrendezés többé nem csak egy furcsa szokás volt – megszállottsággá vált.

Minden este, miután hazaért a munkából, Dániel egyenesen a dolgozószobájába ment. Emese figyelte, ahogy aprólékosan leveszi a könyveket a polcról, letörli róluk a port, majd új sorrendben visszateszi őket. Mintha azt hitte volna, hogy a tökéletes elrendezés valahogy békét vagy tisztánlátást hoz számára.

Emese próbált megértő lenni. Tudta, hogy mindenkinek megvannak a maga furcsaságai, és hogy a kapcsolatok türelmet és kompromisszumot igényelnek. De ahogy telt az idő, Dániel megszállottsága kezdte felemészteni az életüket. Lemondta a baráti találkozókat, kihagyta az étkezéseket, sőt késő éjszakáig fennmaradt, mindezt a tökéletes könyvespolc érdekében.

Beszélgetéseik feszültté váltak. Emese próbált mesélni a napjáról vagy megosztani gondolatait egy új könyvről, amit olvasott, de Dániel gondolatai mindig máshol jártak – elveszve a könyvei világában. Bólogatott ugyan, de tekintete mindig a dolgozószoba felé kalandozott, mintha alig várná, hogy visszatérhessen feladatához.

A töréspont egy szombat délután jött el. Emese meglepetés pikniket tervezett a parkban, remélve, hogy újra fellobbantja azt a szikrát, ami egykor meghatározta kapcsolatukat. Egy kosárba csomagolta Dániel kedvenc ételeit és még néhány új regényt is belecsempészett, amikről úgy gondolta, hogy tetszenének neki.

De amikor megérkezett Dániel lakásába, könyvkupacok között találta őt, teljesen elmerülve feladatában. A piknikkosár nehéznek tűnt a kezében, ahogy az ajtóban állva nézte, ahogy Dániel aznap harmadszor is átrendezi ugyanazt a polcot.

„Dániel,” mondta halkan, próbálva felkelteni figyelmét. „Valami különlegeset terveztem ma nekünk.”

Alig nézett fel, valamit motyogott arról, hogy csak még néhány percre van szüksége. Emese szíve összeszorult, amikor rájött, hogy ez lett az ő valóságuk – egy élet Dániel megszállottságának árnyékában.

Aznap este csendben ültek vacsora közben, és Emese tudta, hogy döntést kell hoznia. Mélyen szerette Dánielt, de nem élhetett tovább megszállottságának árnyékában. Ideje volt önmagát előtérbe helyezni.

Másnap reggel Emese összepakolta a holmiját és egy üzenetet hagyott a konyhaasztalon. Minden jót kívánt Dánielnek és remélte, hogy megtalálja azt, amit keres a könyvei között. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, egyszerre érzett szomorúságot és megkönnyebbülést.

Emese tudta, hogy a szerelem nem mindig elég ahhoz, hogy legyőzzön bizonyos kihívásokat. Néha az elengedés az egyetlen út a békéhez.