Szeretet a kommentek árnyékában: Márk és Zsuzsa története
– Márk, ezt nézd meg! – hallottam Zsuzsa remegő hangját a nappaliból. A telefonomon épp egy e-mailt írtam a főnökömnek, de a hangja olyan volt, mintha valaki egyenesen a mellkasomba vágott volna egy kést. Odasiettem hozzá, és láttam, hogy a kezében tartott telefon kijelzőjén az esküvői fotónk villog – de nem úgy, ahogy azt reméltem. Az arcunk mellett gúnyos kommentek sorakoztak: „Na, ez aztán igazi magyar lagzi!”, „A menyasszony mintha a vőlegény anyja lenne!”, „Márk, te tényleg ezt választottad?” – és még rosszabbak.
A szívem összeszorult. Zsuzsa szeme könnyes volt, ajka remegett. – Miért csinálják ezt velünk? – kérdezte halkan, mintha attól félne, hogy ha hangosabban mondja, még több fájdalmat okoz.
Nem tudtam mit mondani. Csak átöleltem, miközben a fejemben kavargott minden gondolat: miért ilyen kegyetlenek az emberek? Miért számít bárkinek is, hogy Zsuzsa néhány évvel idősebb nálam? Miért nem lehet egyszerűen csak boldognak lenni?
Aznap este nem aludtunk. Zsuzsa csendben sírt mellettem az ágyban, én pedig bámultam a plafont, és próbáltam rájönni, hogyan védhetném meg őt – és magunkat – ettől az egésztől. Másnap reggel anyám hívott.
– Márk, láttam azt a képet a Facebookon… Tudod, hogy szeretlek titeket, de nem gondolod, hogy túl gyorsan mentetek bele ebbe az egészbe? Az emberek beszélnek… – mondta óvatosan.
– Anya, kérlek… – próbáltam nyugodt maradni. – Nem érdekelnek az emberek. Én szeretem Zsuzsát.
– Tudom, fiam, de gondolj bele… A család is aggódik. A nagymama is kérdezte már… – folytatta.
Letettem a telefont, mielőtt még jobban felhúztam volna magam. Úgy éreztem, mintha mindenki ellenünk lenne. A munkahelyemen is furcsán néztek rám. Az egyik kollégám, Gábor odasúgta: – Haver, kemény vagy, hogy ezt bevállaltad. – Nem tudtam eldönteni, hogy dicséretnek vagy gúnynak szánta-e.
Zsuzsa egyre visszahúzódóbb lett. Már nem akart kimozdulni otthonról. A közös barátaink közül is többen eltűntek mellőlünk; mintha szégyellnének minket. Egyedül éreztem magam egy olyan világban, ahol mindenki csak bántani akar.
Egy este Zsuzsa leült mellém a kanapéra.
– Márk, lehet, hogy jobb lenne… ha külön lennénk egy ideig. Nem akarom tönkretenni az életedet. Látom rajtad, hogy szenvedsz miattam.
A szavai úgy csaptak arcon, mint egy jeges zuhany. – Ne mondj ilyet! Én téged választottalak! Nem érdekelnek a kommentek, sem az emberek véleménye! Csak te számítasz nekem!
– De én már nem bírom ezt… – suttogta.
Aznap éjjel elmentem sétálni a Duna-partra. Néztem a sötét vizet és azon gondolkodtam: tényleg ennyire számít mások véleménye? Miért hagyjuk, hogy idegenek szavai tönkretegyék azt, amit együtt felépítettünk?
Másnap reggel elhatároztam: nem hagyom veszni a szerelmünket. Írtam egy hosszú bejegyzést a Facebookra:
„Tisztelt ismerősök és ismeretlenek! Igen, Zsuzsa néhány évvel idősebb nálam. Igen, őt választottam feleségül. Mert ő az egyetlen ember ezen a világon, aki igazán szeret engem – olyannak, amilyen vagyok. Ha ez valakit zavar vagy nevetségessé tesz minket, az többet mond rólatok, mint rólunk. Én büszke vagyok rá és ránk!”
A poszt alatt rengeteg támogató komment jelent meg – de persze voltak újabb gúnyolódók is. Mégis úgy éreztem: végre kiálltam magunkért.
Az igazi változás akkor jött el, amikor Zsuzsa anyukája felhívott.
– Márk, tudom, hogy nehéz most nektek. De büszke vagyok rád, hogy így kiállsz Zsuzsáért. Ő mindig is érzékeny volt mások véleményére… Vigyázz rá!
Ezután lassan elkezdtünk újra élni. Elmentünk együtt moziba, sétálni a Margitszigetre; próbáltuk visszahozni azt a boldogságot, amit az esküvőnk napján éreztünk.
A családom is lassan elfogadta a helyzetet. Anyám egyszer csak annyit mondott: – Látom rajtatok, hogy szeretitek egymást. Ez a legfontosabb.
A barátaink közül néhányan visszatértek mellénk; mások végleg eltűntek az életünkből. De már nem fájt annyira.
Most itt ülök Zsuzsa mellett egy kávézóban; ő mosolyog rám és én tudom: minden harc megérte érte.
De vajon meddig kell még küzdenünk mások előítéletei ellen? Ti mit tennétek a helyemben? Vajon tényleg ilyen fontos mások véleménye?