A Három Szerelem: Az Élet Útvesztői
„Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk!” – kiáltottam Anna felé, miközben a szívem hevesen vert a mellkasomban. Az eső zuhogott körülöttünk, mintha az ég is osztozna a fájdalmamban. Anna szemei könnyekkel teltek meg, de nem szólt semmit. Csak állt ott, és én tudtam, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látom őt.
Anna volt az első szerelmem. Az a fajta szerelem, amelyről azt hittem, hogy örökké tart. Fiatalok voltunk és szenvedélyesek. Minden pillanatot együtt töltöttünk, mintha az idő megállt volna számunkra. De ahogy a nyár véget ért, úgy tűnt el a kapcsolatunk is. Az egyetem külön utakra sodort minket, és bár próbáltuk fenntartani a kapcsolatot, a távolság és az új élmények végül legyőztek minket.
A következő években találkoztam Eszterrel. Ő volt az, aki mellett megtaláltam a biztonságot és stabilitást. Eszter kedves volt és megértő, mindenben támogatott engem. Együtt építettük fel az életünket: közös lakás, közös tervek, közös álmok. De ahogy teltek az évek, valami megváltozott. A szenvedély eltűnt, és a mindennapok monotóniája vette át a helyét. Egyik este Eszterrel ültem a kanapén, és rájöttem, hogy bár szeretem őt, már nem vagyok szerelmes belé.
„Mi történt velünk?” – kérdeztem tőle csendesen.
Eszter rám nézett, és szomorúan elmosolyodott. „Talán csak felnőttünk” – válaszolta.
Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy el kell engednem őt. Nem volt könnyű döntés, de mindketten tudtuk, hogy így lesz a legjobb.
Az élet azonban nem állt meg. Néhány évvel később találkoztam Lillával. Ő volt az a nő, aki újra lángra lobbantotta bennem a szenvedélyt. Lilla minden volt, amit valaha is kívántam: intelligens, gyönyörű és tele élettel. Minden pillanat vele olyan volt, mintha egy álomban élnék.
De ahogy minden álomnak vége szakad egyszer, úgy történt ez velünk is. Lilla karrierje miatt külföldre költözött, és bár próbáltuk fenntartani a kapcsolatot, a távolság és az időzónák közötti különbségek végül legyőztek minket.
„Szeretlek” – mondta nekem utoljára a repülőtér termináljában.
„Én is szeretlek” – válaszoltam könnyeimmel küszködve.
Ahogy néztem Lillát eltűnni a tömegben, rájöttem valamire: néha el kell engednünk azt, amit a legjobban szeretünk.
Most itt ülök egyedül a lakásomban, és visszagondolok életem három nagy szerelmére. Mindegyikük tanított valamit: Anna megtanított arra, hogy milyen szenvedélyesen szeretni; Eszter megmutatta, hogy milyen fontos a biztonság és stabilitás; Lilla pedig arra emlékeztetett, hogy néha el kell engedni azt, amit szeretünk.
De vajon miért van az, hogy bár mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk azt, amit szeretünk, mégis el kell engednünk? Talán sosem fogom megtudni erre a választ.