A milliárdos és a fiatal lány: Szerelmem ára
– Hogy tehetted ezt velünk, Anna? – ordította anyám, miközben a szobában visszhangzott a hangja. Az eső az ablakon dobolt, mintha csak a szívemet akarta volna utánozni. Ott álltam a nappali közepén, a bőröndöm mellett, és próbáltam nem sírni. Apám némán ült a fotelben, csak a fejét csóválta. A testvérem, Zsófi, a sarokban állt összefont karral, és úgy nézett rám, mintha idegen lennék.
– Nem értitek… – kezdtem halkan. – Szeretem őt.
Anyám arca eltorzult a dühtől. – Egy kilencvenéves férfit? Anna, ez nem szerelem! Ez… ez…
– Ez szégyen! – vágott közbe Zsófi. – Az egész város rólad beszél! A barátaim is csak gúnyolódnak rajtam miattad.
A szavak úgy vágtak belém, mint a kés. De nem tudtam visszafordulni. Már eldöntöttem: elmegyek Péterhez. Péter… vagyis dr. Szabó Péter, Magyarország egyik leggazdagabb embere, akivel egy véletlen folytán ismerkedtem meg a galériában, ahol dolgoztam.
Aznap este, amikor először beszélgettünk hosszabban, még nem gondoltam semmi rosszra. Egy idős úr volt, elegáns öltönyben, kedves mosollyal. Megdicsérte az egyik festményt, amit én választottam ki a kiállításra.
– Maga igazán ért a művészethez – mondta halkan.
Aztán egyre többször jött be hozzánk. Virágot hozott, csokoládét, néha csak egy kávéra ült be. A kolléganőim viccelődtek velem: „Na, Anna, megfogtad az aranyhalat!” De én nem így láttam. Péter figyelmes volt, meghallgatott, és soha nem nézett le azért, mert vidékről jöttem fel Pestre szerencsét próbálni.
A kapcsolatunk titokban kezdődött. Először csak sétáltunk a Margitszigeten, aztán elvitt vacsorázni egy elegáns étterembe. Olyan helyekre vitt el, amikről addig csak álmodtam: operaelőadás, balett, privát borvacsora egy kastélyban. A világom kitágult mellette.
De amikor először mutatott be a barátainak – mind gazdag üzletemberek és politikusok –, éreztem a feszültséget. Az asszonyok lenézően méregettek: „Na persze, egy újabb fiatalka…” Egyikük odasúgta nekem: „Vigyázz, kislány, ezek az álmok hamar rémálommá válnak.”
Péter viszont mindig kiállt mellettem. – Ne törődj velük – mondta este az ágyban fekve. – Csak irigyek.
De ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem a különbséget köztünk. Péternek már minden megvolt az életben: pénz, hatalom, hírnév. Nekem viszont még csak most kezdődött volna minden. Szerettem volna utazni, tanulni, családot alapítani… De Péter már fáradt volt ehhez. Néha órákig csak ültünk egymás mellett csendben; ő olvasott vagy tévét nézett, én pedig az ablakon bámultam ki.
A családommal egyre kevesebbet beszéltem. Anyám minden hívásnál sírt vagy kiabált. Apám egyszerűen letette a telefont. Zsófi pedig letiltott Facebookon.
Egy nap Péter meglepett: – Anna, szeretném, ha hozzám költöznél véglegesen.
A szívem egyszerre dobbant örömtől és félelemtől. Tudtam, hogy ha igent mondok, nincs visszaút.
Az első hetek csodálatosak voltak. Luxuslakás a Rózsadombon, saját autó sofőrrel, utazások Olaszországba és Franciaországba. De hamar rájöttem: Péter világa aranykalitka. Nem dolgozhattam tovább a galériában – „Nem illik hozzád már az a munka” –, és a barátaim is eltűntek mellőlem.
Egyik este Péter rosszul lett vacsora közben. Mentőt kellett hívni hozzá. Ott ültem mellette a kórházban egész éjjel, fogtam a kezét.
– Ne haragudj rám… – suttogta rekedten. – Tudom, hogy nem ezt akartad az élettől.
Könnyek folytak végig az arcomon. – Dehogyisnem… Csak… félek.
– Mitől?
– Hogy elveszítelek… és akkor már senkim sem marad.
Péter pár hónappal később meghalt. A temetésen ott volt az egész elit társaság; mindenki fekete ruhában, sötét napszemüveg mögé rejtett tekintettel. Én ott álltam egyedül a sírnál. A családom nem jött el.
A végrendeletében rám hagyta a házat és egy jelentős összeget is. De ahogy kiléptem a temető kapuján, rájöttem: mindenem megvan – és mégis semmim sincsen.
Azóta eltelt két év. Próbáltam új életet kezdeni: visszamentem dolgozni egy kis könyvesboltba Óbudán. Néha anyám felhív; már nem kiabál velem, de még mindig érzem a távolságot köztünk. Zsófi egyszer írt egy üzenetet: „Remélem jól vagy.”
Sokszor gondolkodom azon: vajon tényleg szerelmes voltam-e Péterbe? Vagy csak menekültem valami elől? Megérte mindent feladni ezért a szerelemért?
Ti mit tennétek a helyemben? Tényleg lehet boldog az ember akkor is, ha mindene megvan – kivéve azt, akit igazán szeret?