„Levél a Nőnek, Aki Összetörte a Világomat: Öt Évvel Később”

Kedves Idegen,

Öt év telt el azóta, hogy hívatlanul beléptél az életembe, és még mindig nehezemre esik kimondani a neved. Te voltál az a nő, aki azt hitte, hogy elveheti tőlem Pétert, azt a férfit, akivel közös életet építettem, a gyermekeim apját. Igen, Péter elég bolond volt ahhoz, hogy elcsábuljon a bájaid által, de ez a levél nem róla szól—ez rólad szól.

Látod, te voltál az, aki összetörte a világomat. Te voltál az, aki azt hitte, hogy belebújhat a cipőmbe és elveheti azt, ami az enyém. De amit nem vettél észre, az az volt, hogy soha nem fogsz nyerni. Csak egy átmeneti figyelemelterelés voltál, egy múló pillanat az időben, amely pusztítást hagyott maga után.

Azokban a korai napokban, miután felfedeztem a viszonyodat Péterrel, elöntött a düh és az árulás érzése. Nem értettem, hogyan lehet valaki ennyire érzéketlen és önző. Számtalan éjszakát töltöttem ébren fekve, újra és újra lejátszva minden pillanatot a fejemben, próbálva értelmet találni benne. De nem volt értelme. Te egyszerűen egy olyan ember voltál, aki nem törődött a tetteid következményeivel.

Ahogy telt az idő, próbáltam újjáépíteni az életemet. A gyermekeimre koncentráltam, a karrieremre, bármire, ami elterelhette volna a figyelmemet az általad okozott fájdalomról. De bármennyire is próbáltam, mindig volt egy részem, ami nem tudott elengedni. Olyan sebet hagytál hátra, ami nem akart begyógyulni.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy békét és boldogságot találtam azóta, de az igazság az, hogy nem. Az általad okozott kár túl nagy volt. A házasságom soha nem épült fel teljesen. Péterrel próbáltuk rendbe hozni a dolgokat a gyermekeink kedvéért, de a bizalom eltűnt. Két emberré váltunk, akik külön életet élnek ugyanazon tető alatt, csak a látszat kedvéért.

És te? Most már csak egy kísértő emlék vagy. Egy emlékeztető arra, ami egyszer volt és ami soha nem lehet újra. Gyakran elgondolkodom azon, vajon gondolsz-e valaha azokra az életekre, amelyeket felforgattál, vajon érzel-e bűntudatot azért, amit tettél. De aztán emlékeztetem magam arra, hogy ez nem számít. Nem érsz annyit sem időben, sem energiában.

Így hát itt vagyunk öt évvel később. Még mindig próbálom összeszedni életem darabjait, próbálok valami normálisat találni egy olyan világban, amelyet a tetteid felforgattak. És bár lehet, hogy soha nem gyógyulok meg teljesen az általad okozott fájdalomból, nem engedem meg neki, hogy meghatározzon engem.

Végezetül szeretném tudatni veled, hogy bár része voltál a történetemnek, soha nem leszel a főszereplője. Csak egy lábjegyzet vagy egy fejezetben, amelyet eltökélten lezárok.

Üdvözlettel,

Egy Nő, Aki Jobbat Érdemelt